Ezt a nyulat rágd!

(Szerző: Nádasi Krisz)


Igen! Sikerült!

Örömmel jelentem, hogy örökbe fogadtuk Babillát a Noé Állatmenhelyről. Pedig ezen a szombati napon zuhogott az eső. Ilyen időben már a kocsihoz kimenni sem kellemes, főleg úgy, hogy az egyterű csomagtartóját pucérra ki kell pakolnunk, mielőtt elindulunk. Erre azért van szükség, hogy mindkét kutya elférjen: odafelé rezidens ebünk, Broki, visszafelé pedig ő és új barátnője, Babilla használja majd a teret. Brokinak muszáj jönnie: a menhely csak akkor ad ki új kutyát, ha látják, hogy a meglévő ebbel jól kijön az új szerzemény.

Saját fotó

A szerző saját fotója

Az egyórás vezetés sem egy leányálom. Ha csak egy csepp víz is leesik, Budapest forgalma gyakorlatilag leáll, az átlag autós hirtelen fele olyan sebességgel közlekedik, mint általában. Szerencsére a párom volt a volánnal. Sajnos a kocsi GPS-ére hallgatott, nem rám, így plusz tíz perccel többet is vezetett, mint kellett volna. Mindegy – nem ronthatja el semmi sem a kedvünket! A gyerekek még nem látták Babillát – amikor múlt héten jártunk erre, a fiunk meccsen volt, a lányunk meg az istállóban segített, mialatt párom és én kutyát sétáltattunk. Így fiam és lányom felváltva kuncsorog a póráz végéért: mindketten ugyanúgy odavannak a vékony zsemleszínű ebért, mint mi, szülők.

Brokit én vezetem pórázon. Ő ugyan hallgat ránk, de bennem van a félsz, hogy miután kiszagolta a levegőben azt a rengeteg félelmet és fájdalmat, ami egy effajta menhelyet valószínűleg beleng, nyakába kapja a lábát és hazaiszkol egymaga.

Szegény Broki kutyául van. Látszik minden szőre állásán, hogy iszonyatosan nem szeret itt lenni. Kedvetlenül lép, nem szagol meg semmit, csak jön velünk, mint a vágóhídra vezetett marha, és azon őröl, hogy mit követett el, és miért sétáltatjuk meg itt most őt még életében utoljára közösen, ha úgyis itt hagyjuk.

Az eső is kérlelhetetlenül zuhog. Visszafordulunk, hogy véget vessünk Broki szenvedésének (és hazaérjünk ebédre). Az adminisztráció eltart egy darabig, viszont fizetni nem kell: meglepődünk, hogy a Noé még az ivartalanítás költségét sem kéri el. Adnak egy csekket, hogy ha van lehetőségünk támogatni az alapítványukat, tegyük meg, illetve az 1% adófelajánlásnak is örülnek. Kiderül az is, hogy Babillát a váci állatmenhelyről mentették meg egy hónappal ezelőtt, ahol senkinek nem kellett, és el akarták őt altatni. Ó.

A hazaúton a kocsiban máris összevesznek a kutyák. Broki mostanra rájött, hogy nem hagyjuk őt itt ebek harmincadjára – ergo ő a főnök, ez a kis mitugrász meg mit keres itt? Amikor az izgatott Babilla véletlen rálép Broki farkára, Broki keményen odakap, amit Babilla sem hagy szó nélkül – hiszen ki ez a vénlány, hogy pont neki parancsolgasson?

Amikor megérkezünk otthon a ház elé, még nem tudom, örüljek-e vagy sem. Ha a kertben is összevesznek az állatok, abból azért baj lesz. De előbb arra figyeljünk, hogy az új kutya ne szökjön el, amikor beállunk a kocsival… nagy blama lenne. Babilla még nem hallgat ránk, no meg a nevére sem, amit ma hall először. Ha kijutna a kapun, hát én szívrohamot kapnék. Inkább fogjuk erősen!

Minden rendben megy a kapu bezárásával, adunk hát a kutyáknak egy kis welcome snacket. Azaz száraz tápot. Babilla azonban se lát, se hall: csak simogatást kér. Broki nem bánja: megeszi ő szívesen akárhány vendégkutya ebédjét. Miután komótosan befalatozott, kissé zavarodottan nyúlik el a bejárat előtt. Rá van írva markáns stopjára, hogy nem érti, miért van még mindig nálunk a vendég – hiszen a nasi elfogyott, az eső is esik, tessék szépen hazamenni. Mondogatjuk Brokinak, hogy Babilla mostantól szintén itt lakik, de Brokit nem hatja meg a dolog. Bevágja a délutáni szunyát, Babilla meg lassan leválik rólunk és körbenéz a kertben. Halleluja! Mehetünk be ebédelni!

DSC_0307

A szerző saját fotója

Délután felszakadozik a felhőzet, párom és fiam elmennek anyagot venni az új kutyaházhoz. Lányom és én ki-kinézünk a kutyákra. Babilla elbirtokolta Broki egyik kedvenc helyét: a lábtörlőn fekszik, de úgy tűnik, ez Brokit nem zavarja. Féltucat egyéb kedvenc helye van a kertben. Amíg nem jön ide még féltucat új kutya, addig nincs valódi veszélyhelyzet.

Másnap történik meg a dolog. Jó az idő. Az egész család kint van a kertben. Halljuk, hogy a kutyák verekednek. Ugatás, acsarkodás, vonítás. Rohanok. A két kutya a bejárat előtt marja egymást. Közéjük állok, Brokival kiabálok – mert ő hallgat rám. Szét is válnak a lányok. Brokinak az orra vérzik, Babillának meg… Te jó Ég! Vérben forog a szeme. Soha nem láttam még ilyet, végigfut a hátamon a hideg, remeg a kezem. A kisebb probléma felé fordulok. Broki orrán egészen kicsi a seb. Megsimogatom a homlokát, elismétlek pár „Jól van”-t, és Babilla fejét veszem a kezeim közé. Felkészülök rá, hogy egy kifolyt szem szemgödrét fogom megpillantani. De nem. Ugyan vérben úszik a szemgolyó, de tökéletes gömb alakú. Kiengedem tüdőmből a levegőt. Fellélegezhetek. Mire újra Babillára nézek, már kevésbé véres a szeme, és egy perc eltelte után már az is látszik, hogy csupán a szemhéja sérült meg egy gombostűfejnyit. Hű. Homloktörlést kérek.

A jó hír az, hogy úgy tűnik, a kutyák ezzel az incidenssel elintézték az egymás közti rangsor felállítását. Fiam jelenti, hogy a ház mögött látta őket játszani. Remek. Pár nap telik csak el, és úgy tűnik, Babilla ráérzett a gazdás kutyák életmódjára. Naphosszat heverész a fűben. Nem ás a kertben, miután az első ilyen akcióját nem övezte általános üdvrivalgás. Nem helyez csomagocskákat a napozásra használt gyepre, miután az első kézigránát bevetése után alapos leszidásban részesült. Két hét kell csak neki, hogy megértse a „Helyedre” koncepcióját, és hogy figyeljen új nevére. Még két hét, és már az autóval történő ki-beállásnál sem kell a kutyát megkötni, mert hajlandó a kerítésen belül megmaradni akkor is, ha nyitva a kapu. Sőt, hozzászokott a száraz táphoz is, amit eleinte ételmaradékkal kellett keverünk, hogy elfogyjon.

A szerző képe

A szerző saját fotója

Kiderült, hogy Babillának hangja is van. A menhelyen azt mondták, ezeket a kutyákat kifejezetten emberhez szoktatják, így sosem lesz belőlük jó házőrző. Jelentem, Babilla lelkesen utánozza Brokit, és elkezdte megugatni a kerítésünk előtt elhaladó kutyákat és gyalogosokat. Lesz még ebből valami.

A non plus ultra pedig a sztorinkban az, hogy Broki is megváltozott. Mindig is a kötelességet helyezte az első sorba. Séta közben sosem játszott más kutyákkal: mindig minket védett. Ha botot vagy játékot próbáltunk dobni neki, hogy hozza vissza, egyértelmű értetlenség ült a szemében, amikor ránk nézett. Mintha azt mondta volna: „Helló, ha nem kell neked az a cucc, miért nem a kukába hajítottad?” Nos, ennek vége. Babilla csak négy éves, Brokit folyton hívja játszani – és lássanak csodát – Broki megy is! Sőt, Babilla imád botot elkapni és rágcsálni. Ami nekünk nagyon tetszik. Tehát Broki is ráfanyalodott a botra. Babillának játéknyulat is adtam, amikor eszembe jutott, hogy első kutyánk, még Broki előtt, mennyire imádta az ő plüssjátékát. Egy gyerekes háztartásban mindig van felesleg plüssökből, így egy kevésbé jóképű darabtól minden szívfájdalom nélkül megváltunk. Babilla remekül szórakozott vele. Olyan remekül, hogy Broki elcsórta tőle, tehát neki is adtunk egyet. Párom nem hitt a szemének, amikor meglátta a tízéves, őszülő kutyát egy játékkal a szájában. Életében először.

Azt hiszem, sok meglepetés vár még ránk a következő hetekben, hónapokban is. Már csak azért is, mert üres a nyúlketrec. Nyuszijaink nemrég átköltöztek a nyúl-másvilágra, és amint megnő a fű a kerti ketrec alatt, tervezzük beszerezni az utódaikat.

Reméljük, Babilla nem akarja majd őket is megrágcsálni, és marad a plüssnyulánál.

A szerző képe

A szerző saját fotója

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

Reklámok

Zebra és csíkjai

(Szerző:Szerafina)

 


Vajon van-e valaki, aki még soha nem gondolkodott el azon, hogy miért csíkos a zebra, vagy még inkább, hogy miért fekete-fehér csíkos. Sokan úgy vélik, a jellegzetes mintázat a ragadozók előli rejtőzködésben segíti az állatot. Ezt azonban nehéz elhinni, tudva, hogy a zebra a szavannák aranyban és a barna különböző árnyalataiban pompázó világában éli le az életét. Nem éppen ideális környezet a börtönpizsamában való bujkáláshoz. A University of California biológusa, Tim Caro azonban úgy véli, hogy a csíkok valóban védelmet nyújtanak a zebrának, ám nem a ragadozók, hanem a vérszívó legyek ellen.

A zebracsíkokról szóló vita egészen korai időkre nyúlik vissza. Charles Darwin (1809-1882 angol természettudós, geológus) sem értett egyet a védelmi célt szolgáló elmélettel, viszont Alfred Russel Wallace  (1823-1913 brit földrajz tudós, biológus és antropológus) úgy vélekedett, hogy az aljnövényzetben pihenve, igenis segítheti az állatot a rejtőzködésben. Mások felvetették, hogy a csíkok talán az állat testének hűtésében játszhatnak szerepet, vagy egymás beazonosításra szolgál, esetleg a rovarok távol tartására.

Caro és csapata összevetette a különböző hipotéziseket, anélkül, hogy egyszer is kitették volna lábukat a vadonba. Feltérképezték a zebrák, valamint póriasabb külsejű rokonaik, a vadlovak és öszvérek előfordulási helyét Ázsia és Afrika szerte, majd ezt a térképet rávezették egy másik térképre, mely a hőmérsékletet, nagyragadozók és csipkelődésre hajlamos rovarok előfordulási helyét mutatta. Az egyetlen tényező, amely szoros összefüggésben állt a csíkok előfordulási helyével, az a böglyök és cecelegyek rajzási helye volt.

A kérdés az, hogy a legyeket vajon foglalkoztatják-e a csíkok. A válasz: igen. 2012-ben Egri Ádám, az Eötvös Loránd Tudományegyetem munkatársa tudósított egy tanulmányról, mely a bögöly és a salátaolajos tálca esetét vizsgálta. A böglyök számát a különböző mintázatú tálcákon vizsgálva megállapították, hogy azok jobban kedvelték az egyszínűre festett tálcákat, mint a csíkosat, és minél vékonyabbak voltak azok a csíkok, az óriás legyek annál inkább kerülték a tálcát. Mivel a zebrát leginkább a feje és lábai körül döngicsélő legyek zavarják, így nem lehet véletlen, hogy testének éppen ezen a részén a legvékonyabbak a csíkok. A cecelégy “gyomortartalmának” vizsgálata szintén kimutatta, hogy a vérszívó egyedek csak ritkán táplálkoznak zebravérrel.

Forrás: http://www.cosmosmagazine.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Fura Muki

(Szerző: Szerafina)

 


Még mielőtt bárki meggyanúsítaná e fura kis lényt azzal, hogy valamilyen távoli bolygóról jött, eláruljuk, hogy ő nem más, mint az angóra nyúl.

Angóra nyuszi

Angóra nyúl

Az angóra eredetileg Ankarából származik, és sima, hosszú gyapja miatt tenyésztik. A felnőtt nyulat körülbelül évente négyszer lehet nyírni, és egy nyírás alkalmával nagyjából 50 gramm szőrzetet produkál. A lenyírt szőrt azután nemeztechnikával kalapkészítésre használják, illetve szövésre és kötésre is kiválóan alkalmas.

Valószínűleg egyszer életünkben már mindannyian találkoztunk pulcsival, sapkával vagy kesztyűvel, melyekből hosszú kis szálak lógtak ki, amik kegyetlenül csiklandoztak. Néha egy eset nem elegendő, hogy megtanuljuk a leckét, és újabb darabot szerzünk be, mert olyan cuki, és meleg, és puha…Én egy pár kesztyű és egy darab házilag kötött pulóver után feladtam, és bátran állíthatom, hogy a jövőben szívesen meghagyom a szőrt a nyuszinak, főleg, mivel neki sokkal jobban is áll.

Nem, ez nem egy plüssnyúl...hanem vattacukor :-)

Nem, ez nem egy plüssnyúl…hanem vattacukor 🙂

Az angóra nyulak élete sajnos azonban nem felhőtlen. Ki gondolná, hogy egy ilyen helyes kis állattal emberek képesek rosszul bánni? Márpedig úgy tűnik, hogy a kegyetlen bántalmazás az angóraipar szinte nélkülözhetetlen velejárója. Ma a világon felhasznált angórának mintegy 90%-át Kínában állítják elő, ahol az állatkínzás nem büntetendő dolog. A PETA (People for the Ethical Treatment of Animals) információi szerint az angórafarmokon dolgozók úgy tépik le a gyapjút az élő állat testéről, ám azok sem járnak jobban, amelyeket nyírnak vagy borotválnak. Ebben az esetben ugyanis az angóra nyúl hátsó és mellső lábait szorosan megkötözve az állatot kifeszítik, és emellett az éles nyíró szerszámok gyakran meg is sebzik őket.

(Források: http://www.wikipedia.org, http://www.peta.org, http://www.collegecandy.com)