Tényleg gáz a gabona?

gabona

Photo by Paulina Moroz

A könyvesboltok már december végén publikálják az éves bestseller-listáikat, és meglepve láttam, hogy az egyik kiadónál a harmadik legkeresettebb könyv egy gabonaellenes kiadvány volt.
Engem érdekel minden, amitől egészségesebb ételeket tehetek a családi asztalra, így utánanéztem a nevezett könyvnek, és érdekes módon azonnal cáfolatok ugrottak rám a netről. Rögtön találtam egy olyan cikket, amely rámutatott, hogy a nevezett könyv írója nemcsak gabonaellenes könyveket ír, hanem mindenféle táborokra lehet nála befizetni, étrendkiegészítőket vásárolni, mind-mind drága pénzért. És persze az író neve előtt legitim a “doktor” cím, de a cikkíró utánanézett a hivatkozott orvosi publikációknak és bizony az illető mindössze pár esettanulmányt írt, valamint még diákként jegyzett egy szakmai cikket idegsebész édesapjával. Amiből tehát világosan látszik, hogy nem kutatási eredményeken alapszik, hogy a gabonamentes étrend gyógyítja az autizmust vagy az Alzheimer-kórt. Kutatást ugyan végeztek – ami azt állapította meg, hogy nem vonható le következtetés a gabona fogyasztása és az idegrendszeri működés zavarai közt. Tehát valójában az a kérdés, hányan találják hitelesnek azt a személyt, aki az ilyesmit „dr” kezdetű névvel ki meri jelenteni.
A témának kissé utánaolvasva az is kiderül, hogy a gluténmentes étrend valóban jót tett több kísérleti alanynak is (bár az étrendek okozta hatásokat kutatásokkal egyébként nehézkes igazolni, mert más tényezőknek a bevitt ételnél fontosabb szerepe lehet, például sportolás vagy gyógyszerszedés, trauma vagy betegség esetén). Az is kiderült, hogy azok a betegek (például autista gyerekek), akiknél e speciális diéta mellett javulás állt be, a népesség azon kb. egyötödéhez tartoztak, akik gluténérzékenyek, illetve e betegségre hajlamosak. Tehát a gabonamentes étrend nem gyógyította ezeket az idegrendszeri bajokat, csupán egy másik problémára adott megoldást.
Nekem személyesen az ütött szöget a fejembe, hogy hogyan lehet az, hogy valaki az egészséges étkezés mellett teszi le a voksát és a finomítatlan és kezeletlen élelmiszerek mellett kampányol, ugyanakkor étrendkiegészítőket árul. Azt gondolom ugyanis, hogy amikor valaki kijelenti, sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni, hogy megfelelő mennyiségű vitamint vigyünk be a szervezetükbe, akkor egyből hitelét veszti, amint műanyaggal dúsított vitaminkészítményt próbál rám sózni. Ez van. Én ilyen gyanakvó típus vagyok.
És nem én vagyok az egyetlen. Észak-Amerikában most azon agyalnak, hogy kidolgozzanak egy minősítési rendszert azoknak a prédikátoroknak, akik különböző diétákat, étrenddel kapcsolatos tanácsokat kívánnak népszerűsíteni. Korábban például az Atkins-diéta volt az, ami rengeteg ember életét veszélyeztette és halálát okozta (ez volt a „csak fehérjét szabad enni” étrend), aztán jött a vércsoport-diéta, meg Dr. Oz csodája. Manapság a paleo-őrület tombol, és íme itt a legújabb divat, hogy ne együnk gabonaféléket.
A magam részéről én arra hallgatok, aki azt mondja: étkezz mértékkel, és add meg a módját. Egyél sok zöldséget, gyümölcsöt, ne hagyd ki az étrendedből egyik élelmiszerfajtát sem, de bánj óvatosan a finomított élelmiszerekkel és kerüld a készételeket és mesterséges hozzávalókat. Amikor leülsz enni, egyél. Rázd le a terítőt, töröld le az asztalt, teríts meg, ülj le. És ne olvass, ne tévézz, ne csinálj mást közben. Egyél naponta háromszor-ötször keveset, ne hagyd ki a reggelit és este nyolc után már ne végy magadhoz semmit, csak vizet igyál.
Mert ez így olyan egyszerű, normális és logikus. Nem?

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

Ajánlott irodalom, angolul:

http://www.amazon.com/Grain-Brain-Surprising-Brains-Killers-ebook/product-reviews/B00H4EPCGW/ref=cm_cr_dp_qt_hist_one?ie=UTF8&filterBy=addOneStar&showViewpoints=0 (a negatív kritikákat javaslom elolvasni, ahol orvosok figyelmeztetnek a gabonamentes diéta veszélyeire)

http://www.elle.com/beauty/health-fitness/advice/a28122/detoxing-myth/

http://nymag.com/scienceofus/2015/06/problem-with-the-grain-brain-doctor.html#

 

Reklámok

Mennyit fizetsz egy fejfájásért?

(Szerző: Nádasi Krisz)


Neked nem fáj mostanában a fejed? Nincsen időnként megmagyarázhatatlan fájdalmad, amit megpróbálsz a korodra és az időjárásra meg a Hold ciklusaira és hasonlókra fogni?
Ha elgondolkodtál, mert tényleg nem érzed magad fényesen egy ideje, ez a cikk Neked szól.
Elmesélem, mi történt velem.

Photo via freedigitalphotos.net by Marin

Photo via freedigitalphotos.net by Marin

Teljesen véletlenül olvastam egy cikket a nátrium-glutamátról. Az írás arról szólt, hogy lényegében sosem vizsgálták ezt az anyagot, és bebizonyosodott, hogy nagy mértékben idegméreg. És persze tudom, hogy nagy mértékben minden káros, még a víz is, de ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy egy időben rajongtam a kínai ételekért, de akárhányszor ilyet ettem, bizony mindig elzsibbadt tőle a tarkóm. És nemcsak az enyém. Egyetemi csoporttársak, később munkatársak is beszámoltak erről a tapasztalatról.
Ezen élmények hatására tehát bátran ki tudtam jelenteni, amikor egy adott ételben nátrium-glutamát volt: ugyanis zsibbadt tőle a tarkóm és kész. Le is szoktam a kínairól.
De mindez rég volt. Emlékeim a feledés homályába vesztek, és a cikk olvasása utáni második napon jutott mindez eszembe. Ugyanis arra ébredtem aznap reggel, hogy megint fáj a fejem. Egy ideje már küszködtem ezzel a jelenséggel. Volt, amikor egy hétig egyfolytában jött a fájdalom: egyik nap jobban, másik nap kevésbé. És persze be lehet szedni gyógyszert, hogy elmúljon, de én mindig reménykedem, hogy egy friss levegőn tett sétától, egy jó kis kávétól, az időjárásban bekövetkezett változástól elmúlik az egész, olyan váratlanul, ahogy jött. Nem szeretek gyógyszert szedni, ha nem muszáj. Emiatt aztán biztosan tudtam, hogy mostanában egyre többet fáj a fejem és egyre kevésbé tudom megmagyarázni…
De aznap reggel belémütött a mennykő. Nem is: a felismerés. A tarkóm szokott fájni! Nahát: ez a jó öreg nátrium-glutamát!

danedwards

Photo by Dan Edwards

Felültem az ágyban és azon kezdtem gondolkodni, mit ettem előző nap. Kínai ételt nyilván nem, csupán a magam sütötte kenyeret, magam főzte ebédet. Illetve… vacsorára tésztát ettünk. Odasprinteltem a szelektív kukához és kibányásztam belőle a tészta zacskóját. Bingó. Egy nagy élelmiszeráruház-lánc sajátmárkás száraztésztája nemcsak lisztet és tojást és sót tartalmazott, hanem élesztőkivonatot is. Ami egy másik neve a nátrium-glutamátnak.
Lemerevedtem.
Hisz ebből még a kétéves lánykámnak is adtam!
Fogtam a hűtőben lévő maradékot és a kukába öntöttem. Még a kutyákat sem mérgezem vele! Mert akár idegméreg, akár nem, az bizony nem normális, ha egy bizonyos fajta ételtől fáj a fejem. Ugye?
A családnak is elmeséltem, mire bukkantam. Ugyanis úgy éreztem, az egy dolog, hogy én húszévesen elkezdtem nátrium-glutamátot fogyasztani, de nagyobb gyerekeim valószínűleg egész életükben ették ezt a műanyagot. Borzasztó arra gondolni, hogy az ő fejlődő agyukat mérgezem valami olyasmivel, ami nálam fejfájást okoz…
Szerencsére a gyerekeim is megijedtek. Lányom kiírta az internetről az anyag szinonímáit, és együtt végignéztük a konyhai ételeket, milyen összetevőkből készül az, amit nem otthon keverünk. A legnagyobb sokkot a szójaszósz okozta: ennek az ételnek a húsz százaléka nátrium-glutamát! Ugyanis a készítése közben olyan kémiai reakciók történnek, aminek következtében átalakul a szójafehérje. Kidobtuk tehát az összes szójaszószt, burgonyaszirmot, a mustárt, ketchupot, majonézt, a wasabi szószt, osztrigaszószt, misoleves-alapot és még néhány hasonló ételt. Elővettem egy szárított húst, amit férjem egyik amerikai útjáról hozott, mint gyanús készítményt. Az összetevői alapján a teriyaki szósz valószínűsíthetően bűnös volt. Teszteltem hát: ettem egy falatkát. Ojvé: három óra múlva már ismerősként köszöntöttem a tarkómat megragadó zsibbadást. Figyelmeztettem a páromat, de azt mondta, nem kell ezt ennyire komolyan venni, én vagyok érzékeny. Oké, mondom, felőlem te megeheted.
Megette.
Este pedig azt mondta, zöld utat kaptam a házunkba kerülő élelmiszerek megvétózásában. Ugyanis megfájdult a feje.
Nos, én nem vagyok táplálkozástudományi szakember. Nem vagyok orvos sem. De immáron bő egy hónapja olvasok el minden ételcímkét rettentő alaposan, és boldogan jelentem, hogy mióta óvatosan vásárolok és óvatosan fogyasztok, egyszer sem fájt a fejem.
Időközben utánanéztem és azt találtam, hogy az orvostudomány is felfedezte ezt a jelenséget és „kínai étterem szindróma” néven nevezte el. Tudományosan bebizonyították, hogy a zsibbadás, illetve fejfájás a nátrium-glutamát miatt jelentkezik, bár azt még nem tudták vizsgálni, mindennek milyen hatása van hosszú távon a szervezetre (hiszen ez egy több évtizedes munka lenne, és a jelenség még csak kezdődőben van).
Felmerül az a kérdés, mi is egyáltalán ez az anyag?

stephanieharington

Photo by Stephanie Herington

Nos, a lényeg, hogy ez a mesterségesen előállított cucc olyan jeleket küld, amitől az agyunk azt hiszi, finom az étel. Azaz ízfokozó. Mint a só vagy a bazsalikom vagy a fokhagyma. Azonban a nátrium-glutamátot az különbözteti meg mondjuk a sótól, hogy ez nemcsak az ízélményt javítja, hanem addiktív is: rászokunk, akár akarunk, akár nem. Sajnos ezt a tényt is alá tudom támasztani: úgy két héttel a Nagy Leszokás után ugyanis azt vettem észre, hogy késő esténként úgy megkívánok valami sósat, hogy majd belepusztulok. A párom is beszámolt erről a jelenségről (a gyerekek ilyenkor már ágyban voltak). Amíg el nem múlt (úgy két hét), addig esténként sót nyaltunk… viccelek. Gyümölcsöt ettünk. Muszáj volt. És közben mindketten éreztük, milyen borzasztó ez az élmény…
Találni olyan cikkeket az interneten, amelyek azt hangoztatják, ez a bizonyos anyag hosszú távon vakságot, Alzheimer-kórt, szívinfarktust okoz. Az igazolt tény, hogy sportolás közben, vagy közvetlenül utána fogyasztott nátrium-glutamát infarktust idéz elő: ez az anyag az egyik összetevője az energiaitaloknak is, amiket szigorúan tilos sportolás előtt-közben-után fogyasztani (ekkor izotóniás italt kell inni). De a többi tényt nem igazolták még laboratóriumban, tehát ne essünk túlzásokba.
A nátrium-glutamátot azonban javaslom jó messzire hajítani.
Nekünk bevált!

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

A teljesség kedvéért pedig hadd adjam meg azokat az általam ismert anyagokat, amiket ha tartalmaz a kezedben lévő étel, akkor bizony épp nátrium-glutamátot vásárolsz:
– E 621
– hidrolizált fehérje (igazából maga a „hidrolizált” szó már azt az eljárást nevezi meg, amivel a nátrium-glutamát készül, tehát mindegy, mi áll mögötte)
– autolizált fehérje illetve bármi más
– texturált fehérje
– tejsavó-izolátum(ok)
– zöldségfehérje kivonat
– búzakivonat
– élesztőkivonat
– zselatin tartalmazhatja
– kazeinát
– sodium caseinate
– monosodium glutamat (msg)
– monopotassium glutamat
– glutamát
– glutamic-sav
– ízfokozó
– mesterséges ízesítő
– természetes ízesítő
– aroma-azonos ízesítő
– fűszerkeverék, fűszerek (nem kötelező feltüntetni, pontosan mit is tartalmaz egy olyan anyag, amit eleve keverékként vásárolt a gyártó, így ha nem sorolják fel tételesen az összetevőket, ebben általában van nátrium-glutamát is)

És némi irodalom, ha utánajárnál te is:

https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1trium-glutam%C3%A1t

http://antalvali.com/hirek/kinai-etterem-szindroma-natrium-glutamat-e621.html (kommentekkel együtt!)

http://terebess.hu/tiszaorveny/fuszer/glutamat.html

http://www.origo.hu/tafelspicc/alapanyag/20130521-natriumglutamat-barat-vagy-ellenseg.html

Hagyományos bejgli új köntösben

(Szerző: Madártej és varjúvaj)


A nagymamák, anyukák egyik legfinomabb karácsonyi kalácsa a bejgli. Mi is imádjuk, de a hagyományos töltelékeket kicsit meg lehet bolondítani. Nekem két bevált recept van a tarsolyomban.

sdgdfghdfhdfh

A szerző saját fotója

Hozzávalók a tésztához:

  • 25dkg  finom liszt
  • 25 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 25 dkg vaj
  • 1 és fél kupak édesítőszer
  • 2 dkg élesztő
  • 2 tojás sárgája
  • 1 dl tej
  • 1 kis kanál barna cukor

Elkészítés:

A vajat elmorzsolom az átszitált lisztekkel, majd hozzáadom a tojás sárgáját, édesítőszert, sót. Az élesztőt feloldjuk kis cukros tejben és hozzáadjuk a tésztához. Jól összedolgozzuk és fél órát pihentetjük a hűtőben. Addig elkészítjük a töltelékeket.

Mákos meggyes:

  • 20 dkg mák
  • 20 szem fagyasztott meggy
  • édesítőszer
  • 1/2 dl tej
10805836_861660673884074_3317416962552487450_n

A szerző saját fotója

Összekeverem a mákot, édesítőszert és a tejet, majd a kinyújtott tésztára kenem, erre rászórom a kimagozott meggyet. Feltekerem és mehet a tepsibe. Tetejére felvert tojást kenek és megszurkálom, hogy ne repedezzen ki.

Kókuszos-csokis:

  • 20 dkg kókuszreszelék
  • 1 evőkanál kakaó
  • 1/2 dl tej
  • édesítőszer

10885131_861660743884067_1446018706880528191_n

A szerző saját fotója

Ezt a nyulat rágd!

(Szerző: Nádasi Krisz)


Igen! Sikerült!

Örömmel jelentem, hogy örökbe fogadtuk Babillát a Noé Állatmenhelyről. Pedig ezen a szombati napon zuhogott az eső. Ilyen időben már a kocsihoz kimenni sem kellemes, főleg úgy, hogy az egyterű csomagtartóját pucérra ki kell pakolnunk, mielőtt elindulunk. Erre azért van szükség, hogy mindkét kutya elférjen: odafelé rezidens ebünk, Broki, visszafelé pedig ő és új barátnője, Babilla használja majd a teret. Brokinak muszáj jönnie: a menhely csak akkor ad ki új kutyát, ha látják, hogy a meglévő ebbel jól kijön az új szerzemény.

Saját fotó

A szerző saját fotója

Az egyórás vezetés sem egy leányálom. Ha csak egy csepp víz is leesik, Budapest forgalma gyakorlatilag leáll, az átlag autós hirtelen fele olyan sebességgel közlekedik, mint általában. Szerencsére a párom volt a volánnal. Sajnos a kocsi GPS-ére hallgatott, nem rám, így plusz tíz perccel többet is vezetett, mint kellett volna. Mindegy – nem ronthatja el semmi sem a kedvünket! A gyerekek még nem látták Babillát – amikor múlt héten jártunk erre, a fiunk meccsen volt, a lányunk meg az istállóban segített, mialatt párom és én kutyát sétáltattunk. Így fiam és lányom felváltva kuncsorog a póráz végéért: mindketten ugyanúgy odavannak a vékony zsemleszínű ebért, mint mi, szülők.

Brokit én vezetem pórázon. Ő ugyan hallgat ránk, de bennem van a félsz, hogy miután kiszagolta a levegőben azt a rengeteg félelmet és fájdalmat, ami egy effajta menhelyet valószínűleg beleng, nyakába kapja a lábát és hazaiszkol egymaga.

Szegény Broki kutyául van. Látszik minden szőre állásán, hogy iszonyatosan nem szeret itt lenni. Kedvetlenül lép, nem szagol meg semmit, csak jön velünk, mint a vágóhídra vezetett marha, és azon őröl, hogy mit követett el, és miért sétáltatjuk meg itt most őt még életében utoljára közösen, ha úgyis itt hagyjuk.

Az eső is kérlelhetetlenül zuhog. Visszafordulunk, hogy véget vessünk Broki szenvedésének (és hazaérjünk ebédre). Az adminisztráció eltart egy darabig, viszont fizetni nem kell: meglepődünk, hogy a Noé még az ivartalanítás költségét sem kéri el. Adnak egy csekket, hogy ha van lehetőségünk támogatni az alapítványukat, tegyük meg, illetve az 1% adófelajánlásnak is örülnek. Kiderül az is, hogy Babillát a váci állatmenhelyről mentették meg egy hónappal ezelőtt, ahol senkinek nem kellett, és el akarták őt altatni. Ó.

A hazaúton a kocsiban máris összevesznek a kutyák. Broki mostanra rájött, hogy nem hagyjuk őt itt ebek harmincadjára – ergo ő a főnök, ez a kis mitugrász meg mit keres itt? Amikor az izgatott Babilla véletlen rálép Broki farkára, Broki keményen odakap, amit Babilla sem hagy szó nélkül – hiszen ki ez a vénlány, hogy pont neki parancsolgasson?

Amikor megérkezünk otthon a ház elé, még nem tudom, örüljek-e vagy sem. Ha a kertben is összevesznek az állatok, abból azért baj lesz. De előbb arra figyeljünk, hogy az új kutya ne szökjön el, amikor beállunk a kocsival… nagy blama lenne. Babilla még nem hallgat ránk, no meg a nevére sem, amit ma hall először. Ha kijutna a kapun, hát én szívrohamot kapnék. Inkább fogjuk erősen!

Minden rendben megy a kapu bezárásával, adunk hát a kutyáknak egy kis welcome snacket. Azaz száraz tápot. Babilla azonban se lát, se hall: csak simogatást kér. Broki nem bánja: megeszi ő szívesen akárhány vendégkutya ebédjét. Miután komótosan befalatozott, kissé zavarodottan nyúlik el a bejárat előtt. Rá van írva markáns stopjára, hogy nem érti, miért van még mindig nálunk a vendég – hiszen a nasi elfogyott, az eső is esik, tessék szépen hazamenni. Mondogatjuk Brokinak, hogy Babilla mostantól szintén itt lakik, de Brokit nem hatja meg a dolog. Bevágja a délutáni szunyát, Babilla meg lassan leválik rólunk és körbenéz a kertben. Halleluja! Mehetünk be ebédelni!

DSC_0307

A szerző saját fotója

Délután felszakadozik a felhőzet, párom és fiam elmennek anyagot venni az új kutyaházhoz. Lányom és én ki-kinézünk a kutyákra. Babilla elbirtokolta Broki egyik kedvenc helyét: a lábtörlőn fekszik, de úgy tűnik, ez Brokit nem zavarja. Féltucat egyéb kedvenc helye van a kertben. Amíg nem jön ide még féltucat új kutya, addig nincs valódi veszélyhelyzet.

Másnap történik meg a dolog. Jó az idő. Az egész család kint van a kertben. Halljuk, hogy a kutyák verekednek. Ugatás, acsarkodás, vonítás. Rohanok. A két kutya a bejárat előtt marja egymást. Közéjük állok, Brokival kiabálok – mert ő hallgat rám. Szét is válnak a lányok. Brokinak az orra vérzik, Babillának meg… Te jó Ég! Vérben forog a szeme. Soha nem láttam még ilyet, végigfut a hátamon a hideg, remeg a kezem. A kisebb probléma felé fordulok. Broki orrán egészen kicsi a seb. Megsimogatom a homlokát, elismétlek pár „Jól van”-t, és Babilla fejét veszem a kezeim közé. Felkészülök rá, hogy egy kifolyt szem szemgödrét fogom megpillantani. De nem. Ugyan vérben úszik a szemgolyó, de tökéletes gömb alakú. Kiengedem tüdőmből a levegőt. Fellélegezhetek. Mire újra Babillára nézek, már kevésbé véres a szeme, és egy perc eltelte után már az is látszik, hogy csupán a szemhéja sérült meg egy gombostűfejnyit. Hű. Homloktörlést kérek.

A jó hír az, hogy úgy tűnik, a kutyák ezzel az incidenssel elintézték az egymás közti rangsor felállítását. Fiam jelenti, hogy a ház mögött látta őket játszani. Remek. Pár nap telik csak el, és úgy tűnik, Babilla ráérzett a gazdás kutyák életmódjára. Naphosszat heverész a fűben. Nem ás a kertben, miután az első ilyen akcióját nem övezte általános üdvrivalgás. Nem helyez csomagocskákat a napozásra használt gyepre, miután az első kézigránát bevetése után alapos leszidásban részesült. Két hét kell csak neki, hogy megértse a „Helyedre” koncepcióját, és hogy figyeljen új nevére. Még két hét, és már az autóval történő ki-beállásnál sem kell a kutyát megkötni, mert hajlandó a kerítésen belül megmaradni akkor is, ha nyitva a kapu. Sőt, hozzászokott a száraz táphoz is, amit eleinte ételmaradékkal kellett keverünk, hogy elfogyjon.

A szerző képe

A szerző saját fotója

Kiderült, hogy Babillának hangja is van. A menhelyen azt mondták, ezeket a kutyákat kifejezetten emberhez szoktatják, így sosem lesz belőlük jó házőrző. Jelentem, Babilla lelkesen utánozza Brokit, és elkezdte megugatni a kerítésünk előtt elhaladó kutyákat és gyalogosokat. Lesz még ebből valami.

A non plus ultra pedig a sztorinkban az, hogy Broki is megváltozott. Mindig is a kötelességet helyezte az első sorba. Séta közben sosem játszott más kutyákkal: mindig minket védett. Ha botot vagy játékot próbáltunk dobni neki, hogy hozza vissza, egyértelmű értetlenség ült a szemében, amikor ránk nézett. Mintha azt mondta volna: „Helló, ha nem kell neked az a cucc, miért nem a kukába hajítottad?” Nos, ennek vége. Babilla csak négy éves, Brokit folyton hívja játszani – és lássanak csodát – Broki megy is! Sőt, Babilla imád botot elkapni és rágcsálni. Ami nekünk nagyon tetszik. Tehát Broki is ráfanyalodott a botra. Babillának játéknyulat is adtam, amikor eszembe jutott, hogy első kutyánk, még Broki előtt, mennyire imádta az ő plüssjátékát. Egy gyerekes háztartásban mindig van felesleg plüssökből, így egy kevésbé jóképű darabtól minden szívfájdalom nélkül megváltunk. Babilla remekül szórakozott vele. Olyan remekül, hogy Broki elcsórta tőle, tehát neki is adtunk egyet. Párom nem hitt a szemének, amikor meglátta a tízéves, őszülő kutyát egy játékkal a szájában. Életében először.

Azt hiszem, sok meglepetés vár még ránk a következő hetekben, hónapokban is. Már csak azért is, mert üres a nyúlketrec. Nyuszijaink nemrég átköltöztek a nyúl-másvilágra, és amint megnő a fű a kerti ketrec alatt, tervezzük beszerezni az utódaikat.

Reméljük, Babilla nem akarja majd őket is megrágcsálni, és marad a plüssnyulánál.

A szerző képe

A szerző saját fotója

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

A világ fejjel lefelé

(Szerző: Nádasi Krisz)


A minap elgondolkodtam rajta, miért az Északi-sark van északon. Csípőből az agyam azt a választ lökte elém: mert az van fölül. Én meg kinevettem. Hiszen mit is jelent az, hogy fölül? Nem arról van szó, hogy a világegyetemben minden relatív? Ha megerőltetem magam, tudom nézni a Napot a másik oldalról is, és el tudom képzelni, hogy a Déli-sark van fölül. Annyi lenne a következménye, hogy az égitestek a Nap körül éppen a másik irányban keringenének, de amúgy végül is más különbséget nem látok. És ha most valaki azt mondja, hogy Észak nem relatív, mert nagyjából arra mutat az iránytű, akkor is azt gondolom, hogy bár ez igaz, az is hozzátartozik a képlethez, hogy az iránytű másik vége Dél felé irányít minket. Tehát mégiscsak választás kérdése, hogy Észak legyen előttem, hátam mögött Dél.

Hiszen miért is van Európa a térkép felső részén? Nem lehet, hogy szimplán azért, mert európaiak kezdtek térképet rajzolni? És amikor elképzelték a világot, akkor saját hazájukat rajzolták le előbb: azaz középen, illetve a „fenti”, fontosabb részen? Érdekes is lenne a világ, ha úgy nőttünk volna fel, hogy a jelenlegi Föld-atlasznak a megfordított képét látjuk. Képzeld el, ha azon a helyen, ahol általában nézed a térképet, nem is földet, hanem vizet látnál. Középen ugyanúgy Afrika kontinense helyezkedne el, Európa pedig alatta szorongana. Végül is innen származunk, van valami logikus ebben a megfordított ábrázolásban. Oroszország a bal alsó sarokban volna… az oroszok önérzete vajon hol lenne? Akkor is ilyen óriásinak és erősnek érezné magát a mindenkori orosz vezetés, ha így nézne országára? No és a svédek? A térkép legalján élnének… Íme egy feje tetejére állított Föld:

Mercator-féle térkép a feje tetejére állítva, eredeti kép forrása: Wikipedia

Mercator-féle térkép a feje tetejére állítva (Az eredeti kép forrása: Wikipedia)

Ha egy ilyen megfordított térképre nézünk, kicsit jobban megértjük, manapság miért tartják pejoratívnak a „Távol-Kelet” vagy akár a „Dél-Amerika” fogalmakat. Mert annyi mindent nevezünk el úgy, hogy valami máshogy viszonyítjuk. Ez kicsit olyan, mint amikor a „Hol laksz?” kérdésre valaki azt feleli, „a külvárosban” vagy „a kertvárosban”. Mind a kettő ugyanazt a részét írja le a településnek, mégis a külvárosnak rossz szájíze van, hiszen kívül rekedt valamin, a kertváros pedig kifejezetten pozitív csengésű, mert a kertben lenni általában szeretünk.

És ha már így belemerültünk a viszonyokba, nézzünk rá a Gall-Peters világatlaszra!
Ugyanis az a világtérkép, amire iskolai tanulmányainkból emlékszünk, erősen torz. A sarkokhoz közeli területeket arányaiban sokkal nagyobbnak ábrázolja, mint az Egyenlítőhöz közelieket. Akadt több kutató, aki egymástól függetlenül munkálkodva új számítási módszereket használt a térképrajzoláshoz, mert egy olyan rajzot akart látni, amin egy adott távolság közel ugyanakkora a térkép minden részén, és mondjuk látszik rajta, hogy Afrika több, mint háromszor akkora, mint Európa. Az angol Gall és a német Peters nagyjából ugyanazt a modellt dolgozta ki, és nagyon sok brit iskolában ezt használják az elavultnak tekinthető Mercator atlasz helyett (ami egy valódi hengervetület, tehát hajózásra alkalmas, de a kép, amit ad, nem hasonlít a való világra – ez adja a megfordított világatlasz alapját is fentebb). Nem hittem a szememnek, amikor először láttam a Gall-Peters térképet.

450px-Gall–Peters_projection_SW

(A kép forrása: Wikipédia)

Nehéz is elsőre elhinni, hogy Afrika ennyire nagy. Pedig az. Teljesen más megvilágításba kerülnek tőle olyan tények, minthogy Afrika több országában jelenleg is polgárháború dúl, vagy hogy ezen a kontinensen él a legtöbb ember mélyszegénységben és a legtöbb HIV fertőzött. Engem megdöbbent ez a térkép.
A pólusok melletti területek hirtelen sokkal jelentéktelenebbek lesznek. Nemcsak a svédek, hanem az összes európai mellbe vágva érezheti magát. Például el lehet rajta filozofálni, mennyi esélye van (földrajzilag), hogy éppen Magyarországra (Európába) születtünk…

Mutasd meg ezt a térképet a párodnak, a gyerekeidnek, a legjobb barátaidnak! Magyarországon biztosan nem fog egyhamar bekerülni a köztudatba, mert jelenleg az elmélet „erősen vitatott” jelzővel szerepel az ELTE anyagában. Megnézegethetitek az egyes kontinensek, országok területi adatait, és eldönthetitek közösen, mekkora az akkora. Jó szórakozást hozzá!

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

Igaz az igazi?

(Szerző: Kalenandra)


Mindenki Őt keresi. Mindenki Őrá vágyik.
De ki is a rejtélyes Mr. vagy Ms. Tökéletes valójában?

f9370de7d1773d0265e852550c26c618

(A kép forrása: Pinterest)

Vágyunk rá, őt akarjuk, őt keressük, sokak szerint nem létezik, mások szerint igen. Van, aki herceg/nő-nek képzeli, hozza a kis listáját, amin a kívánatos külső-belső tulajdonságok vannak részletekbe menően felsorolva, hisszük hogy majd felismerjük. Van, aki annyit mond hogy „csak szeressen”, mások gyermekded álomnak gondolják.

Én úgy gondolom létezik. Igen.

De nem úgy van, ahogy általában gondoljuk.
Mostanában azt hallom, hogy nagy Ő bárkiből lehet. Ez valahol igaz, valahol nem.
Mikor megismerkedünk valakivel, kölcsönös a szimpátia, vagy villámcsapás-szerűen, vagy idővel egyre inkább vonzódunk hozzá, szívesen vagyunk vele, kialakul a szerelem.
Többféle szerelem létezik.
Ezt leginkább az tudja, aki őszinte, tudatos kapcsolatban él a párjával, és visszagondol a korábbi szerelmeire.
Igen, szerette őket is, de valahogy más volt. Mindegyik más volt.
És mégis, egy közös érzés volt benne, mégpedig az, hogy valami hiányzik. Egy kis hiányérzet mindig ott lappangott a mélyben.
Én hiszek abban, hogy EGY igazán nagy Ő létezik az életünkben.
Tudatos belső munkával lehet őt elérni, minél beljebb jutunk magunkban, minél tisztábban érezzük önmagunk lényegét, annál közelebb kerülünk Hozzá.

Megesik, hogy annyira vágyunk rá, annyira erős a vonzódás, a vágy, az akarat, hogy képesek vagyunk megszemélyesíteni.
És bár több potenciális „jelölt” akad, aki megszemélyesítheti, mégis félreállnak idővel azok, akik „meggondolták magukat”.
Mi pedig csalódunk.
Pedig csak annyi történt, hogy a fókuszt rossz irányba állítottuk be.
Tudom, nem könnyű. Nem könnyű elvonatkoztatni a fizikai-érzelmi hatásoktól, a kémiától, a vonzódástól.

Waiting for love

(A kép forrása: Google)

Én ilyen szempontból szerencsés alkat vagyok, mert az eszem és szívem képes (már) összedolgozni.

Nem mindig sikerül teljesen, de igyekeznek.
A szívem képes úgy is szeretni, hogy tudom, ebből nem lesz semmi. És akkor elengedem a helyzetet, és hagyom, hogy amit szerelemnek hittem, szépen a helyére kerüljön, és kiderül, hogy nem is olyan éles a határvonal szeretet és szerelem között.
Vannak átfedések, határesetek, és van, amikor inkább erre, máskor arra billen a mérleg. Széles a skála.

És ez így van jól.

Azonban kristálytisztán érzem, mikor találkozom egy „potenciális” nagy Ő –vel, és ha hajlandó felvenni – ahogy én is – a fejlődés kesztyűjét, (vagy inkább hétmérföldes csizmáját), és legyőzzük az akadályokat, kívül-belül, egyszerre – de nem feltétlenül együtt – , akkor bizonyítottan Ő az.

És akkor a sors keze elkezd egymás felé terelgetni minket.

Ha másfelé vezet az utunk, széthúzást érzek, nem egységet, akkor már tudom, hogy ez a potenciál nem valósul itt meg.
Furcsa, de ettől még szeretem.
Nem félek szeretni, mert tudom, hogy aki valóban az „enyém”, az az is marad, ha el is megy, idővel visszatér.
Ha nem tér vissza, sosem volt a nagy Ő, jobb is, ha helyet ad neki.

Tudatos munka van emögött, hogy miközben az érzelmek szabadon áramlanak, ne zárjuk be, ne láncoljuk le valaki olyan mellé magunkat, aki nem teljesen érdemes rá. Szerethetünk teljes szívvel, odaadással, ettől függetlenül.
Ehhez önmagunkban stabil belső tartás kell, ami már nem a másiktól vár megerősítést, támaszt.
Persze, lépten-nyomon megtörténik, mert emberek vagyunk.
Reménykedünk, csalódunk, újra reménykedünk, de már félve, néha rettegve, hogy elutasítanak, hogy mégse ő lesz az, pedig annyira, de annyira szeretnénk.
És ez az emberi oldal is olyan szép… gyönyörű alkotásokat ihletett, az érzelmek széles spektruma átélhető, amiben ha a szépséget keressük, mindig megtalálhatjuk. A nagy Ő előtt sok kis ő-vel találkozunk – akiket tudatosan vagy nem tudatosan, de rendszerint nagy Ők-nek élünk meg. Aztán csalódunk, és egyre reménytelenebbül keressük az egyre kisebb Ő-t, míg a végén már nem hiszünk a létezésében.

Ne hagyjuk hogy így legyen!

A tündérmesék igazak lehetnek, valóra válhatnak! A mesékben sok olyan elem van, amit valóságnak lehet választani ITT és MOST, pont ezért szeretjük őket annyira, mert egy olyan világot mutatnak, amit elveszettnek hittünk, holott csak rajtunk múlik megvalósítjuk-e magunknak.

e5e78ac9498f54daec94a3829f862736

(A kép forrása: Google)

Nyilván a földi verzió más képet mutat, mint a képernyőn. Itt az ellenállás érzékelhetőbb, az idő lassabban telik, nem pörögnek annyira az események, nehéz, nagyon nehéz kitartani, amikor annyi minden negatív hatás ér minket.

De a mesehősöket is érik ármányok, csalódások, őket is bántják, akadályoztatják, visszafogják, megpróbálják eltéríteni. Összetörnek, de újra fölállnak, mennek tovább, segítenek nekik, a „jók” mindig megtalálják egymást – és ez nincs máshogy a való világban sem.

Csak épp van, hogy nem vesszük észre, „nincs szemünk a látásra”.

Az egyik kedvenc könyvem volt tinikoromban az Üvöltő szelek. Brutális, mély, és valami földöntúli hangulat, bizonyosság lengte körül. Születésének körülményei és az írónő zárkózott élete, különös életfelfogása, és korai halála még izgalmasabbá tették számomra.
Honnan tudhatott ennyit, ilyen mélységben egy ifjú lány a szerelemről, mikor soha nem volt komoly kapcsolata, izoláltan élt vidéken, és mégis… Olyan kapcsolatról ír, ami elemi erejű, a legmélyebb. De sajnos az a kor nem volt érett erre, nem is értette, és súlya alatt összeroppant a páros földi valójában. Ám a síron túl – nyugtat meg minket az írónő a végén – ismét egymásra találnak.

Képtelenek lélekben elszakadni egymástól, még ha a fizikai világban nem is tudtak együtt lenni.
Borzongató gondolat, de valahol érezzük, hogy igaz. Hogy létezik ilyen kapcsolat.
Emberi ésszel fel nem fogható, néha egészen lehetetlen is, nem az a kellemes románc, – hanem VAN.
Állító módban. Itt van, tessék, kezdj vele amit akarsz, akkor is – VAN.
Mint a sziklák a föld mélyén, amiket nem érint az évszakok váltakozása.
A lélek gyökereihez juthatunk el így, ijesztő gondolat lehet leásni a mélybe, mintha szakadékba bámulnánk.

De csak ha bejártuk lelkünk „szakadékát”, találhatunk rá a nagy Ő-re.
A nagy Önmagunkra.

k5079285

(A kép forrása: Google)

Ha képes vagyok teljes fényemben látni, érezni önmagam – akkor látom, érzem teljes fényében a másikat.

Mindannyian egyesülni törekszünk a másik „egészünkkel” .

Ha látnánk, mint egy óriási szőttes, úgy kapcsolódunk emberekhez, lelkekhez fényes szállal. Mindenki meghatározott ideig, meghatározott céllal lép az életünkbe.
Van, aki rátapint valamire bennünk, ami gyógyítást igényel, mások előhívnak belőlünk rejtett érzelmeket, kapacitásokat, képességeket, van, aki azt mutatja meg, milyen minőség az, ami már nem szolgál minket, ami már nem kell. És van, amikor emlékeztetnek, hogy akármennyire is bölcs vagy – mégiscsak ember.
Hibázol, ingerült vagy, morcos, magának való, néha megbántasz másokat, elgyengülsz, elrontasz valamit, nem vagy tökéletes.

Ha ezeket elfogadod magadban, újabb lépés, minden önismereti lépcső újabb és újabb lépés a nagy Ő felé.

Ha páratlan vagy, felkészülési időszakod van.
Egyedül kell dolgoznod most valamin.
Helytelenül azt gondoljuk, kevesebbek vagyunk ha nincs párunk. Valami baj van velünk, kiestünk a „normális” életből.
Vagy azt gondoljuk, ha párunk lesz, majd ez meg az megoldódik. Pont fordítva van.
Előbb önmagamon dolgozom, és ha eljön az idő, eljön a nagy Ő is.
Ebben teljesen biztos vagyok.
Mert törvényszerű.

Ha görcsösen akarjuk, ki akarjuk a sorstól erőszakolni, kaphatunk párt, hogyne, de azt az akaratunk vonzotta be, és nem biztos, hogy a megfelelő személy lesz.
Talán ő is pont olyan kétségbeesetten vágyik valakire, akar valakit, és a két akarat összehozza őket.
De aztán idővel rájönnek, hogy – mégse. És kezdik újra a keresést, egyre elkeseredettebben – nem veszik észre, hogy saját maguk generálják a csalódásokat a türelmetlenséggel, akaratossággal.

Ha párkapcsolatban élsz, az sem mindig fenékig tejföl, ugye? Ugyanúgy kihívások vannak, csak más jellegűek, mint mikor egyedül éltél.
Ugyanúgy változások történnek, de másmilyenek. Valójában nem különbözik attól mikor egyedül élsz – Te egyedül is jelen vagy, és párban is Te vagy jelen.
Más-más szituációk, feladatok, kalandok, kihívások, mindkét állapotban van áldás és munka is.

A nagy Ő nem egy álomkép, aki az igényeink kielégítésére teremtetett.
Ő egy olyan világ, egy olyan ember, olyan lélek, akit miközben fölfedezel, önmagadban is egyre mélyebbre jutsz.
Ha szereted amit látsz, Őt is szeretni fogod.
Ha elfogadod amit érzel, Őt is elfogadod.
Ha csodálod Őt azért aki, a hibáival együtt is – egymásra találtok.

Ha nem – addig aligha lehettek együtt, mert csak fájdalmat okoznátok egymásnak. És ami neked fáj, neki is, és fordítva.
Megnyugtató – és mégis felkavaró – gondolat, igaz?
Hogy van valaki valahol, aki ugyanúgy feléd igyekszik, ahogy Te őfelé.
A látszaton túl, létezik ilyen.
A látszat semmi és mégis – minden, a földi világban.

Ha Ő elutasítja a felismerést, erőltetni nem lehet.
Ha Te megmakacsolod magad, és nem változtatsz – ő hiába kapálózik.
Szabad akaratunk van.
Néha nem tudjuk, mit teszünk.
De semmiképp se keverjük a lélek szintjét a fizikaival, mert sok fájdalmat okozhat.
Kicsit skizofrén érzés, mikor lelkileg már rég érezzük a másikat, de fizikai szinten elutasít.
Ilyenkor lép életbe az, amit a cikk elején írtam.
Szeresd szabad szerelemmel, de tudd, hogy

  1. nem jött el az időtök,
  2. nem ő az. Lehetne, de mást választott. És ezt el kell fogadnod.

Hiába tűnik úgy, hogy ideális, működik a kémia, vonzódás, minden, sőt akár józan megfontolásból is őt választanád – mégsem Ő az.
Bölcsebb erő választ helyetted.
És akármennyire szerelmes vagy, akármennyire fáj, tudd – aki valóban hozzád tartozik, az feléd igyekszik, vele már kapcsolatban vagy, csak még nem látod, még nem érintheted meg.
De hamarosan megteheted.

Persze választhatod a szenvedést is, a ragaszkodást, hogy kötöd az ebet a karóhoz – ez is értékes tapasztalati esszenciákat ad. Mert miközben a fájdalomtól görnyedsz és kisírtad az összes könnyed, pontszerűből egyre táguló, üres, fehér nyugalom születik. Felismerések bukkannak föl a mélyből és a krízis után túllendülsz rajta – ha szeretnéd, ez a lendület továbbvisz, és soha, de soha ne add föl a reményt! Nem azért, mert szép, romantikus gondolat, vagy mert valaki azt mondta, és nem is azért, mert makacs vagy.

Egyszerűen azért, mert az igazság az, ami a legmélyebb vágyunk – hogy létezik a nagy Ő, de ahol először megtalálhatjuk, az nem kívül hanem belül van.

images2

(A kép forrása: Google)