Egy család anno és most

Mi lenne, ha visszamennél nyaralni oda, ahol 20 éve voltál?

Én megtettem  – és megmutatom, milyen volt!

Eredetileg az idén Görögországba akartunk menni. A biztonság kedvéért azért körbenéztem, milyen hazai szállásokat választhatnánk… és megakadt a szemem a mátraházai Hotel Lifestyle ajánlatán.

Hisz ez…

De hát…

Ez a Bérc hotel! Itt üdültünk szeretett férjemmel, három gyermekem édesapjával még nagyon régen, kapcsolatunk hajnalán, nem is egyszer, de legalább háromszor!

Amikor páromnak megmutattam a szállót, egyből elnapolta (elévelte) a görög utat. És azt is elhatároztuk, hogy újrafényképezzük közel 20 éves fotóinkat.

A mátraházai szanatórium a mi szempontunkból teljesen máshogy nézett ki 1998-ban és 2016-ban:

Ugyanez vonatkozik a Kékestetőre is:

És persze a szálloda recepciója is jelentős változáson esett át:

reci2_hotelelott

A szálloda körül 18 éve még csak fű nőtt, ma már játszótéren rohangálhat… no nem a kutyánk, mert a házőrző ezúttal otthon maradt, hanem a gyerekünk:

Az úszómedence és az épület hátsó fertálya is jelentős felújításon esett át. Ami azt illeti, nyomtatott könyv helyett ráadásul Kindle-t olvasok:

A szobák tulajdonképpen nem változtak sokat. Akkor is stílusosak voltak, ma is azok. Csak a divat más:

És persze mi magunk is változtunk. Hajunk és hajlékonyságunk sem ugyanaz, mint anno:

kiss2DSC_1626

18 éve még nem hittük volna, hogy lesz olyan idő, hogy három gyermekkel jövünk vissza:

simplekiss2_kiss2

Köszönjük az élményt a szállónak… az összes többit pedig szüleinknek, mert miattuk és általuk lettünk mi is egészen elfogadható szülők.

Nádasi Krisz, író

 

 

Reklámok

Egy kunyhó “Gunyhó” a völgyben

(Szerző: Madártej és varjúvaj)


Autózunk. A körforgalom után lankás domboldalon kanyargunk, mint a kígyó. Minden csupa zöld, minden csupa élettel teli. Talán az elmúlt 30 év alatt ebből szögből még nem is láttam a Balatont. Meseszép. Nekem mindig csak a déli part jutott, néha egy-egy kirándulás Tihanynál, de innen a dombtetőről mintha nem is a Balatont nézném, mintha egy másik országot fedeznék fel, pedig itthon vagyok. Sokan úgy gondolják, hogy a balatoni régió kimerül a strandolás, vitorlázás és hekk evés háromszögéből. Előttem egy új oldala mutatkozott meg, a Balaton-felvidék.

Tovább megyünk, egy kis faluból, át a másikba, egy völgy mélyére vezet az út. A murva ropog a kerék alatt, közben ámulok. Erdő, mező, legelő, patak. Becsukom a szemem, és mintha egy régi mesekönyv lapjai elevenednének meg ettől a hangulattól. Már várnak minket, kiszállunk és leesett állal körbe járjuk birtokot.

Túravezetőnk, Tamás Bátyó (Beretvás Tamás) a megálmodója ennek a helynek. Minden zeng-zugot megmutat. Itt mindennek van története. Mesél a régi malom, mesél a régi molnár ház, mesélnek a fák, és ahogy zubog a patak, úgy vonzza be az embert egy hangulat. Egy szóval tudnám jellemezni: békés.

Először a malom környékét járjuk be. A patak robogva szalad le a völgybe, ez az erő hajtotta majdan a malomkereket, őrölte a búzát. A malom mellett áll a molnárház, nagyon rossz állapotban vásárolta meg a lelkes házigazda az épületet, de meglátta az értéket a kőhalomban, csodálatos panziót hozott ki belőle. A vadszőlő levelei körbeölelik a házat, így egyáltalán nem érezzük azt, hogy az ember újra meg akarja hódítani a völgyet, inkább, mintha együtt lélegeznénk vele. Ahogy belépünk a házba, magával ragad egy hangulat. Időutazás. A szalonszerű nappali a régi polgári házak társalgójára emlékeztet, a szobába lépve pedig a paraszti egyszerűséggel átszőtt nyugalom honol.

A kerttel nem lehet betelni. A legfelső terasz szintről letekintve rálátásunk nyílik a tavakra, ahonnan kecskebéka kuruttyolás zengi be a csendet. A rendezvényeknek ideális pergolás teraszra, ahol lelki szemeim előtt az ifjú házasok járják épp a táncot, a ház közvetlen udvarára, ahol szalonnasütés és rozé fröccs illata száll a magasba.

Kinek tudom ajánlani? Bárkinek, aki kicsit elszeparálódna az emberiségtől, aki újraértelmezné a pihenés fogalmát, aki pazar helyen akar házasságot kötni, aki szeret kirándulni, aki szereti, ha odafigyelnek rá.

Ez a hely itt nem a Balaton, de mégis. Ha arra vágysz, hogy megmártózz a magyar tengerben, akkor pár kilométert azért meg kell tenned, de hidd el, megéri.

Nézd be hozzá, ha arra jársz!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Saját fotó

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Saját fotó

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Saját fotó

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Saját fotó

Az osztrák hegyek közelében

(Szerző: mralaska)

 


Egy kifejezetten baráti időjárási körülményekkel bíró, május eleji napon érkeztünk az alsó-ausztriai Gloggnitz városába a Zauberg Expresszel, amely évente kétszer baráti áron szállítja a vonatok szerelmeseit Semmeringre. A nosztalgia vonatozás megér egy külön misét, talán egy másik alkalommal majd megosztom élményeimet azzal kapcsolatban is. A  jellegzetes osztrák kisváros, a Schwarza folyó partján fekszik, a szombat délelőttök álmos hangulatát idézte érkezésünkkor. Maga a város nem egy különösen megragadó látvány, igazi látnivalót csak az őt keresztül szelő folyócska látványa nyújt talán. Igazi érdekessége a váracska, a Schloss Gloggnitz, ami a  Schwarcza és a Weissenbach völgyeire pillant le a dombról, ahol épült. A vár udvarán a Maria Schnee Kirche áll, gyakorlatilag az egész várudvart elfoglalva, de összességében egy aranyos kis vár. A völgyben vasútépítés nyomai, a háttérben az első komolyabb dombok már jelzik, hogy a hegyek lábánál vagyunk…

Utunk a közeli Payerbach városa felé vezetett, ahol a visszafelé érkező expresszre óhajtottunk visszaszállni. A szorító idő miatt, az erdei utak vagy turista útvonalak feltérképezését elvetve, a főút mellett kerültük meg az első nagyobb dombot párhuzamosan a folyóval és a vasútvonallal, amely a semmeringi hágó felé kanyarogva itt kezdi meg kapaszkodását a hegyre. Útközben mezőgazdasági termelés nyomai mindenfelé, ez a terület itt még alkalmas erre. Egy rövid frissítőre megállunk az útba eső kis étteremnél, ahol a kiszolgálás magyarul is megoldható, bár egy-két sör kikérése nem okoz gondot a nagyobb világnyelveken. 🙂

 

Kellemesen meleg időben folytattuk utunkat Payerbach felé, útba ejtve Küb települést – egy-egy kósza autó elengedése mellett – viszonylag zavartalanul nyomultunk előre a cél felé, követve a folyó vonalát. Balra, a hegyek oldalában néha feltűnt egy-egy vonat, ahogy a hágó felé kapaszkodik.

Payerbachba érkezésünk előtt kereszteztük a folyót újfent, plusz a csatornát is, mely rendesen fel volt töltve vízzel. A városközpont megtekintése után a helyi hotel kerthelyiségébe vettük be magunkat, hogy ebédünket elköltsük, ami igen finomra sikeredett egy hatalmas platánfa árnyékában. Itt már látható az egyik első komolyabb viadukt a hágó felé vezető emelkedő elején, közvetlenül a vasútállomás után, ami több mint 100 éve változatlan szépségében várja az utazó közönséget, és remekül megfér mellette a modern peron a lifttel és a modern utastájékoztatással. A megállóban kisebb vasúttörténeti múzeum is helyet kapott, egy 1904-es mini villanymozdonnyal, ami a keskeny nyomtávú Local Bahn egyik első szerelvényét vontatta a közeli településekre. Sajnos ma már csak nyári időszakban közlekedik, így élőben nem volt lehetőség a megtekintésére.

Szerencsére egy ott kiállított korabeli ÖBB gőzmozdony kárpótolt minket, és körbeszaglászása repítette a várakozás perceit. Az emeletes CityShuttle mellett jól megfért az öreg monstrum. Az egész környezet nagyon békés hangulatot árasztott, rendezett környezetben el sem lehet képzelni, hogy itt egy-egy munkanapon komolyabb forgalom – ne adj isten tömeg – megfordulna. Az állomás épületére kiakasztott korabeli képek tanúsága szerint, komolyabb átépítésre nem volt szükség az elmúlt kb. 150 évben. Hiába no, az állagmegóvás csodákra képes…

 

 

 

 

 

 

A világ legkisebb étterme

(Szerző: Szerafina)

 

 


 

A világ legkisebb étterme

A világ legkisebb étterme

A nagyvilágban, vagy akárcsak kis hazánkban utazgatva sokféle étteremben megfordulhatunk. Láthatunk hatalmas, többszintes vendéglátó helyeket, csodálatos berendezéssel. Más helyeken sötétben szolgálnak fel, esetleg az ételkínálat különleges vagy éppen bizarr. Arra azonban talán kevesen gondoltak, hogy megkeressék a világ legkisebb éttermét, amely meglepő módon egészen elérhető közelségben van. A fenti fotón látható hangulatos kis hely ugyanis Ausztriában, Almdorfban található. Egyszerre legfeljebb négy embert tudnak kiszolgálni, így, ha valakinek kedve szottyanna kipróbálni, érdemes jó előre helyet foglalni, ugyanis az étterem rendkívül kelendő. Népszerűségét valószínűleg nem csak a vendég szeme láttára frissen elkészített, fantasztikus ételeknek és zamatos borainak köszönheti, hanem a szemgyönyörködtető panorámának is, amit ebéd, vagy éppen reggeli közben élvezhetünk, tekintve, hogy az aprócska épület magasan a völgy felett helyezkedik el.

A Holzknechthütte története a karintiai favágókhoz fűződik, akik egészen a múlt század közepéig gyalogosan tették meg hosszú útjukat az erdőn keresztül, egészen a munkavégzés helyéig, ahol is egy teljes hetet töltöttek el. Mivel az utat csak hetente egyszer tették meg, ezért szükségük volt egy helyre, ahol álomra hajthatták a fejüket, és megfőzhették az ételüket. Ezek voltak az egyszerű favágókunyhók, melyek fakéregből épültek, és védelmet nyújtottak az időjárás ellen.

További információk az étteremről, illetve Almdorf üdülőfaluról itt találhatók: http://www.almdorf.com