Egy család anno és most

Mi lenne, ha visszamennél nyaralni oda, ahol 20 éve voltál?

Én megtettem  – és megmutatom, milyen volt!

Eredetileg az idén Görögországba akartunk menni. A biztonság kedvéért azért körbenéztem, milyen hazai szállásokat választhatnánk… és megakadt a szemem a mátraházai Hotel Lifestyle ajánlatán.

Hisz ez…

De hát…

Ez a Bérc hotel! Itt üdültünk szeretett férjemmel, három gyermekem édesapjával még nagyon régen, kapcsolatunk hajnalán, nem is egyszer, de legalább háromszor!

Amikor páromnak megmutattam a szállót, egyből elnapolta (elévelte) a görög utat. És azt is elhatároztuk, hogy újrafényképezzük közel 20 éves fotóinkat.

A mátraházai szanatórium a mi szempontunkból teljesen máshogy nézett ki 1998-ban és 2016-ban:

Ugyanez vonatkozik a Kékestetőre is:

És persze a szálloda recepciója is jelentős változáson esett át:

reci2_hotelelott

A szálloda körül 18 éve még csak fű nőtt, ma már játszótéren rohangálhat… no nem a kutyánk, mert a házőrző ezúttal otthon maradt, hanem a gyerekünk:

Az úszómedence és az épület hátsó fertálya is jelentős felújításon esett át. Ami azt illeti, nyomtatott könyv helyett ráadásul Kindle-t olvasok:

A szobák tulajdonképpen nem változtak sokat. Akkor is stílusosak voltak, ma is azok. Csak a divat más:

És persze mi magunk is változtunk. Hajunk és hajlékonyságunk sem ugyanaz, mint anno:

kiss2DSC_1626

18 éve még nem hittük volna, hogy lesz olyan idő, hogy három gyermekkel jövünk vissza:

simplekiss2_kiss2

Köszönjük az élményt a szállónak… az összes többit pedig szüleinknek, mert miattuk és általuk lettünk mi is egészen elfogadható szülők.

Nádasi Krisz, író

 

 

Tényleg gáz a gabona?

gabona

Photo by Paulina Moroz

A könyvesboltok már december végén publikálják az éves bestseller-listáikat, és meglepve láttam, hogy az egyik kiadónál a harmadik legkeresettebb könyv egy gabonaellenes kiadvány volt.
Engem érdekel minden, amitől egészségesebb ételeket tehetek a családi asztalra, így utánanéztem a nevezett könyvnek, és érdekes módon azonnal cáfolatok ugrottak rám a netről. Rögtön találtam egy olyan cikket, amely rámutatott, hogy a nevezett könyv írója nemcsak gabonaellenes könyveket ír, hanem mindenféle táborokra lehet nála befizetni, étrendkiegészítőket vásárolni, mind-mind drága pénzért. És persze az író neve előtt legitim a “doktor” cím, de a cikkíró utánanézett a hivatkozott orvosi publikációknak és bizony az illető mindössze pár esettanulmányt írt, valamint még diákként jegyzett egy szakmai cikket idegsebész édesapjával. Amiből tehát világosan látszik, hogy nem kutatási eredményeken alapszik, hogy a gabonamentes étrend gyógyítja az autizmust vagy az Alzheimer-kórt. Kutatást ugyan végeztek – ami azt állapította meg, hogy nem vonható le következtetés a gabona fogyasztása és az idegrendszeri működés zavarai közt. Tehát valójában az a kérdés, hányan találják hitelesnek azt a személyt, aki az ilyesmit „dr” kezdetű névvel ki meri jelenteni.
A témának kissé utánaolvasva az is kiderül, hogy a gluténmentes étrend valóban jót tett több kísérleti alanynak is (bár az étrendek okozta hatásokat kutatásokkal egyébként nehézkes igazolni, mert más tényezőknek a bevitt ételnél fontosabb szerepe lehet, például sportolás vagy gyógyszerszedés, trauma vagy betegség esetén). Az is kiderült, hogy azok a betegek (például autista gyerekek), akiknél e speciális diéta mellett javulás állt be, a népesség azon kb. egyötödéhez tartoztak, akik gluténérzékenyek, illetve e betegségre hajlamosak. Tehát a gabonamentes étrend nem gyógyította ezeket az idegrendszeri bajokat, csupán egy másik problémára adott megoldást.
Nekem személyesen az ütött szöget a fejembe, hogy hogyan lehet az, hogy valaki az egészséges étkezés mellett teszi le a voksát és a finomítatlan és kezeletlen élelmiszerek mellett kampányol, ugyanakkor étrendkiegészítőket árul. Azt gondolom ugyanis, hogy amikor valaki kijelenti, sok gyümölcsöt és zöldséget kell enni, hogy megfelelő mennyiségű vitamint vigyünk be a szervezetükbe, akkor egyből hitelét veszti, amint műanyaggal dúsított vitaminkészítményt próbál rám sózni. Ez van. Én ilyen gyanakvó típus vagyok.
És nem én vagyok az egyetlen. Észak-Amerikában most azon agyalnak, hogy kidolgozzanak egy minősítési rendszert azoknak a prédikátoroknak, akik különböző diétákat, étrenddel kapcsolatos tanácsokat kívánnak népszerűsíteni. Korábban például az Atkins-diéta volt az, ami rengeteg ember életét veszélyeztette és halálát okozta (ez volt a „csak fehérjét szabad enni” étrend), aztán jött a vércsoport-diéta, meg Dr. Oz csodája. Manapság a paleo-őrület tombol, és íme itt a legújabb divat, hogy ne együnk gabonaféléket.
A magam részéről én arra hallgatok, aki azt mondja: étkezz mértékkel, és add meg a módját. Egyél sok zöldséget, gyümölcsöt, ne hagyd ki az étrendedből egyik élelmiszerfajtát sem, de bánj óvatosan a finomított élelmiszerekkel és kerüld a készételeket és mesterséges hozzávalókat. Amikor leülsz enni, egyél. Rázd le a terítőt, töröld le az asztalt, teríts meg, ülj le. És ne olvass, ne tévézz, ne csinálj mást közben. Egyél naponta háromszor-ötször keveset, ne hagyd ki a reggelit és este nyolc után már ne végy magadhoz semmit, csak vizet igyál.
Mert ez így olyan egyszerű, normális és logikus. Nem?

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

Ajánlott irodalom, angolul:

http://www.amazon.com/Grain-Brain-Surprising-Brains-Killers-ebook/product-reviews/B00H4EPCGW/ref=cm_cr_dp_qt_hist_one?ie=UTF8&filterBy=addOneStar&showViewpoints=0 (a negatív kritikákat javaslom elolvasni, ahol orvosok figyelmeztetnek a gabonamentes diéta veszélyeire)

http://www.elle.com/beauty/health-fitness/advice/a28122/detoxing-myth/

http://nymag.com/scienceofus/2015/06/problem-with-the-grain-brain-doctor.html#

 

Mennyit fizetsz egy fejfájásért?

(Szerző: Nádasi Krisz)


Neked nem fáj mostanában a fejed? Nincsen időnként megmagyarázhatatlan fájdalmad, amit megpróbálsz a korodra és az időjárásra meg a Hold ciklusaira és hasonlókra fogni?
Ha elgondolkodtál, mert tényleg nem érzed magad fényesen egy ideje, ez a cikk Neked szól.
Elmesélem, mi történt velem.

Photo via freedigitalphotos.net by Marin

Photo via freedigitalphotos.net by Marin

Teljesen véletlenül olvastam egy cikket a nátrium-glutamátról. Az írás arról szólt, hogy lényegében sosem vizsgálták ezt az anyagot, és bebizonyosodott, hogy nagy mértékben idegméreg. És persze tudom, hogy nagy mértékben minden káros, még a víz is, de ugyanakkor az is eszembe jutott, hogy egy időben rajongtam a kínai ételekért, de akárhányszor ilyet ettem, bizony mindig elzsibbadt tőle a tarkóm. És nemcsak az enyém. Egyetemi csoporttársak, később munkatársak is beszámoltak erről a tapasztalatról.
Ezen élmények hatására tehát bátran ki tudtam jelenteni, amikor egy adott ételben nátrium-glutamát volt: ugyanis zsibbadt tőle a tarkóm és kész. Le is szoktam a kínairól.
De mindez rég volt. Emlékeim a feledés homályába vesztek, és a cikk olvasása utáni második napon jutott mindez eszembe. Ugyanis arra ébredtem aznap reggel, hogy megint fáj a fejem. Egy ideje már küszködtem ezzel a jelenséggel. Volt, amikor egy hétig egyfolytában jött a fájdalom: egyik nap jobban, másik nap kevésbé. És persze be lehet szedni gyógyszert, hogy elmúljon, de én mindig reménykedem, hogy egy friss levegőn tett sétától, egy jó kis kávétól, az időjárásban bekövetkezett változástól elmúlik az egész, olyan váratlanul, ahogy jött. Nem szeretek gyógyszert szedni, ha nem muszáj. Emiatt aztán biztosan tudtam, hogy mostanában egyre többet fáj a fejem és egyre kevésbé tudom megmagyarázni…
De aznap reggel belémütött a mennykő. Nem is: a felismerés. A tarkóm szokott fájni! Nahát: ez a jó öreg nátrium-glutamát!

danedwards

Photo by Dan Edwards

Felültem az ágyban és azon kezdtem gondolkodni, mit ettem előző nap. Kínai ételt nyilván nem, csupán a magam sütötte kenyeret, magam főzte ebédet. Illetve… vacsorára tésztát ettünk. Odasprinteltem a szelektív kukához és kibányásztam belőle a tészta zacskóját. Bingó. Egy nagy élelmiszeráruház-lánc sajátmárkás száraztésztája nemcsak lisztet és tojást és sót tartalmazott, hanem élesztőkivonatot is. Ami egy másik neve a nátrium-glutamátnak.
Lemerevedtem.
Hisz ebből még a kétéves lánykámnak is adtam!
Fogtam a hűtőben lévő maradékot és a kukába öntöttem. Még a kutyákat sem mérgezem vele! Mert akár idegméreg, akár nem, az bizony nem normális, ha egy bizonyos fajta ételtől fáj a fejem. Ugye?
A családnak is elmeséltem, mire bukkantam. Ugyanis úgy éreztem, az egy dolog, hogy én húszévesen elkezdtem nátrium-glutamátot fogyasztani, de nagyobb gyerekeim valószínűleg egész életükben ették ezt a műanyagot. Borzasztó arra gondolni, hogy az ő fejlődő agyukat mérgezem valami olyasmivel, ami nálam fejfájást okoz…
Szerencsére a gyerekeim is megijedtek. Lányom kiírta az internetről az anyag szinonímáit, és együtt végignéztük a konyhai ételeket, milyen összetevőkből készül az, amit nem otthon keverünk. A legnagyobb sokkot a szójaszósz okozta: ennek az ételnek a húsz százaléka nátrium-glutamát! Ugyanis a készítése közben olyan kémiai reakciók történnek, aminek következtében átalakul a szójafehérje. Kidobtuk tehát az összes szójaszószt, burgonyaszirmot, a mustárt, ketchupot, majonézt, a wasabi szószt, osztrigaszószt, misoleves-alapot és még néhány hasonló ételt. Elővettem egy szárított húst, amit férjem egyik amerikai útjáról hozott, mint gyanús készítményt. Az összetevői alapján a teriyaki szósz valószínűsíthetően bűnös volt. Teszteltem hát: ettem egy falatkát. Ojvé: három óra múlva már ismerősként köszöntöttem a tarkómat megragadó zsibbadást. Figyelmeztettem a páromat, de azt mondta, nem kell ezt ennyire komolyan venni, én vagyok érzékeny. Oké, mondom, felőlem te megeheted.
Megette.
Este pedig azt mondta, zöld utat kaptam a házunkba kerülő élelmiszerek megvétózásában. Ugyanis megfájdult a feje.
Nos, én nem vagyok táplálkozástudományi szakember. Nem vagyok orvos sem. De immáron bő egy hónapja olvasok el minden ételcímkét rettentő alaposan, és boldogan jelentem, hogy mióta óvatosan vásárolok és óvatosan fogyasztok, egyszer sem fájt a fejem.
Időközben utánanéztem és azt találtam, hogy az orvostudomány is felfedezte ezt a jelenséget és „kínai étterem szindróma” néven nevezte el. Tudományosan bebizonyították, hogy a zsibbadás, illetve fejfájás a nátrium-glutamát miatt jelentkezik, bár azt még nem tudták vizsgálni, mindennek milyen hatása van hosszú távon a szervezetre (hiszen ez egy több évtizedes munka lenne, és a jelenség még csak kezdődőben van).
Felmerül az a kérdés, mi is egyáltalán ez az anyag?

stephanieharington

Photo by Stephanie Herington

Nos, a lényeg, hogy ez a mesterségesen előállított cucc olyan jeleket küld, amitől az agyunk azt hiszi, finom az étel. Azaz ízfokozó. Mint a só vagy a bazsalikom vagy a fokhagyma. Azonban a nátrium-glutamátot az különbözteti meg mondjuk a sótól, hogy ez nemcsak az ízélményt javítja, hanem addiktív is: rászokunk, akár akarunk, akár nem. Sajnos ezt a tényt is alá tudom támasztani: úgy két héttel a Nagy Leszokás után ugyanis azt vettem észre, hogy késő esténként úgy megkívánok valami sósat, hogy majd belepusztulok. A párom is beszámolt erről a jelenségről (a gyerekek ilyenkor már ágyban voltak). Amíg el nem múlt (úgy két hét), addig esténként sót nyaltunk… viccelek. Gyümölcsöt ettünk. Muszáj volt. És közben mindketten éreztük, milyen borzasztó ez az élmény…
Találni olyan cikkeket az interneten, amelyek azt hangoztatják, ez a bizonyos anyag hosszú távon vakságot, Alzheimer-kórt, szívinfarktust okoz. Az igazolt tény, hogy sportolás közben, vagy közvetlenül utána fogyasztott nátrium-glutamát infarktust idéz elő: ez az anyag az egyik összetevője az energiaitaloknak is, amiket szigorúan tilos sportolás előtt-közben-után fogyasztani (ekkor izotóniás italt kell inni). De a többi tényt nem igazolták még laboratóriumban, tehát ne essünk túlzásokba.
A nátrium-glutamátot azonban javaslom jó messzire hajítani.
Nekünk bevált!

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

A teljesség kedvéért pedig hadd adjam meg azokat az általam ismert anyagokat, amiket ha tartalmaz a kezedben lévő étel, akkor bizony épp nátrium-glutamátot vásárolsz:
– E 621
– hidrolizált fehérje (igazából maga a „hidrolizált” szó már azt az eljárást nevezi meg, amivel a nátrium-glutamát készül, tehát mindegy, mi áll mögötte)
– autolizált fehérje illetve bármi más
– texturált fehérje
– tejsavó-izolátum(ok)
– zöldségfehérje kivonat
– búzakivonat
– élesztőkivonat
– zselatin tartalmazhatja
– kazeinát
– sodium caseinate
– monosodium glutamat (msg)
– monopotassium glutamat
– glutamát
– glutamic-sav
– ízfokozó
– mesterséges ízesítő
– természetes ízesítő
– aroma-azonos ízesítő
– fűszerkeverék, fűszerek (nem kötelező feltüntetni, pontosan mit is tartalmaz egy olyan anyag, amit eleve keverékként vásárolt a gyártó, így ha nem sorolják fel tételesen az összetevőket, ebben általában van nátrium-glutamát is)

És némi irodalom, ha utánajárnál te is:

https://hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A1trium-glutam%C3%A1t

http://antalvali.com/hirek/kinai-etterem-szindroma-natrium-glutamat-e621.html (kommentekkel együtt!)

http://terebess.hu/tiszaorveny/fuszer/glutamat.html

http://www.origo.hu/tafelspicc/alapanyag/20130521-natriumglutamat-barat-vagy-ellenseg.html

Karácsonyra kisregényt?

(Szerző: Nádasi Krisz)


Imádom a könyveket és odavagyok a karácsonyért. Már novemberben kitalálom, kinek mit ajándékozzak, és beszerzek egy angol nyelvű e-könyvet az Amazon-on, amiben szerepel egy tucat karácsonyi hangulatú kisregény.

KZK_ebook_small

Borítóterv: Mészáros Nóra

Idén elgondolkodtam, milyen kár, hogy magyar nyelven nem létezik ilyen karácsonyi gyűjtemény. Mert Babits vagy Móricz történetei is kedvesek, csakhogy – nem maiak. Pedig milyen szép lenne mai magyar írók mai sztorijaiba burkolózva várni, megélni a karácsonyt… Igen, persze én ettől még írhatok egy ilyen karácsonyi kisregényt, és megkérdezhetném néhány más író barátomat, csatlakozna-e hozzám, de ebből mindenféle bonyodalom származhat.

Aztán egyszer csak világosság gyúlt a fejemben: meghirdetem pályázatként!

Kitaláltam, kit hívnék meg zsűritagnak – és nagy meglepetésemre mindnyájan elvállalták a munkát: Otta Kati, a szerkesztőm, Vidi Rita, a jobb agyféltekés írói tanfolyamok megálmodója, valamint a regenyiras.net  stábja, azaz Barnóczky Ákos rendező és Szecsődi M. László színész is. Hogy befektetés nélkül tudjunk nyomtatott könyvben megjelenni, még az Underground Kiadó is felajánlotta, hogy ingyen elkészíti a kötetünket, valamint Mészáros Nóra grafikus megajándékozott bennünket egy színes, kortárs borítóval.

Megterveztem a projektet: visszaszámoltam, időzítettem, majd meghirdettem a pályázatot. Arra számítottam, negyven-hatvan művet kapunk. A benyújtási határidő előtt már több mint egy tucat kisregény landolt a postaládámban, az ominózus napon pedig nem hittem a szememnek: összesen 71 pályázat érkezett a felhívásunkra!

Szétosztottam őket az öt zsűritag között, és hangosan dobogó szívvel álltam neki az olvasásnak. Hiszen ennyi írás között egészen biztosan lelünk gyöngyszemeket!

És így is volt.

Egyik ámulatból estem a másikba.

Ugyanis gyakorlatilag minden pályaműben volt valami lélegzetelállító: a téma, a hangulat, a stílus, a főszereplő, a mondanivaló vagy a cselekmény volt magával ragadó. Csak az igazán ígéretes munkákat juttattuk tovább a második körbe, hogy ezeket egy másik zsűritag is olvassa el és ő döntsön felőlük – így is csupán a felére tudtuk redukálni az anyagok számát.

És hiába volt a második körnek elvileg az a végeredménye, hogy összeáll egy rangsor… Bizony az a rangsor fittyet hányt a zsűri igényeire. Ott álltunk huszonhét művel – miközben legfeljebb tizenkettőt fogad be egy kényelmesen kézbe vehető könyv.

Az utolsó pillanatban választottam ki a tizenhárom legjobbat – képtelen voltam ennél jobban szűkíteni a listát, holott a terv úgy szólt, hogy tizenegyet juttatunk tovább, a tizenkettedik pedig a legjobbak közül közönségszavazás által kerül a kötetbe. Szinte sírva hívtam fel Katit, a szerkesztőmet, hogy segítsen dönteni. Ő is átolvasta a legjobb huszonhetet és elküldte nekem a rangsorát. Nagy kő esett le a szívemről.

Telefonon hívtam fel a nyerteseket, mégpedig önzésből: hallani akartam az örömüket. És milyen jó érzés volt… Egyeseket sokkolt a hír, meg sem tudtak szólalni, mások azonnal felkiáltottak örömükben. Nekem vigyorgós volt a napom!

Lezajlott a közönségszavazás is, úgyhogy a tizenkét nyertessel nekifogtunk, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki az írásaikból. Két héten keresztül dolgoztunk gyakorlatilag éjjel-nappal, hogy a nyomdai határidőre elkészüljön a belív.

Leadás után három napig borogattam a szemem kamillával, és rá sem néztem a számítógépre, elolvastam viszont két könyvet – mennyei öröm volt!

Az e-könyv november végén került a terjesztőkhöz, a nyomtatott könyv pedig december elején lett kész. A hivatalos könyvbemutatót december 12-én, este hatkor tartjuk a Lámpásban, a Dob utca 15-ben. Sok szeretettel várjuk az olvasókat, mert hisszük, hogy hiánypótló könyvet alkottunk.

A kötetben szerepel családi történet, romantikus kisregény, rejtély és elgondolkodtató felnőtt-mese. A főszereplők is változatosak: itt egy férj, ott egy kamasz lány, amott egy idős édesapa életébe kukkanthatunk be. A történetek többnyire kis hazánkban játszódnak, falun, városban, Budapesten – de akad a helyszínek közt nemzetközi is. A kisregények tehát oly változatosak, mint a karácsonyfán a díszek: a csúcsdísz pedig egy tizennégy éves erdélyi kislány novellája Jézusról és az ajándékozás öröméről, a kötet befejezéseként.

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites


A Könyvbe zárt karácsonyok megvásárolható az alábbi linkek bármelyikén.
Nyomtatott könyv vásárolható:
E-könyv vásárolható:
a Bookline-on: http://bit.ly/KZK_BL
a Google Play-en: http://bit.ly/KZK_Google
az Apple iTunesnál: http://bit.ly/KZK_itunes
a Book&Walknál: http://bit.ly/KZK_BW
az Adamo Booksnál: http://bit.ly/KZK_Adamo
az ekönyv.hu-n: http://bit.ly/KZK_ekonyv
a Smashwords oldalán: http://bit.ly/KZK_Smash

Ezt a nyulat rágd!

(Szerző: Nádasi Krisz)


Igen! Sikerült!

Örömmel jelentem, hogy örökbe fogadtuk Babillát a Noé Állatmenhelyről. Pedig ezen a szombati napon zuhogott az eső. Ilyen időben már a kocsihoz kimenni sem kellemes, főleg úgy, hogy az egyterű csomagtartóját pucérra ki kell pakolnunk, mielőtt elindulunk. Erre azért van szükség, hogy mindkét kutya elférjen: odafelé rezidens ebünk, Broki, visszafelé pedig ő és új barátnője, Babilla használja majd a teret. Brokinak muszáj jönnie: a menhely csak akkor ad ki új kutyát, ha látják, hogy a meglévő ebbel jól kijön az új szerzemény.

Saját fotó

A szerző saját fotója

Az egyórás vezetés sem egy leányálom. Ha csak egy csepp víz is leesik, Budapest forgalma gyakorlatilag leáll, az átlag autós hirtelen fele olyan sebességgel közlekedik, mint általában. Szerencsére a párom volt a volánnal. Sajnos a kocsi GPS-ére hallgatott, nem rám, így plusz tíz perccel többet is vezetett, mint kellett volna. Mindegy – nem ronthatja el semmi sem a kedvünket! A gyerekek még nem látták Babillát – amikor múlt héten jártunk erre, a fiunk meccsen volt, a lányunk meg az istállóban segített, mialatt párom és én kutyát sétáltattunk. Így fiam és lányom felváltva kuncsorog a póráz végéért: mindketten ugyanúgy odavannak a vékony zsemleszínű ebért, mint mi, szülők.

Brokit én vezetem pórázon. Ő ugyan hallgat ránk, de bennem van a félsz, hogy miután kiszagolta a levegőben azt a rengeteg félelmet és fájdalmat, ami egy effajta menhelyet valószínűleg beleng, nyakába kapja a lábát és hazaiszkol egymaga.

Szegény Broki kutyául van. Látszik minden szőre állásán, hogy iszonyatosan nem szeret itt lenni. Kedvetlenül lép, nem szagol meg semmit, csak jön velünk, mint a vágóhídra vezetett marha, és azon őröl, hogy mit követett el, és miért sétáltatjuk meg itt most őt még életében utoljára közösen, ha úgyis itt hagyjuk.

Az eső is kérlelhetetlenül zuhog. Visszafordulunk, hogy véget vessünk Broki szenvedésének (és hazaérjünk ebédre). Az adminisztráció eltart egy darabig, viszont fizetni nem kell: meglepődünk, hogy a Noé még az ivartalanítás költségét sem kéri el. Adnak egy csekket, hogy ha van lehetőségünk támogatni az alapítványukat, tegyük meg, illetve az 1% adófelajánlásnak is örülnek. Kiderül az is, hogy Babillát a váci állatmenhelyről mentették meg egy hónappal ezelőtt, ahol senkinek nem kellett, és el akarták őt altatni. Ó.

A hazaúton a kocsiban máris összevesznek a kutyák. Broki mostanra rájött, hogy nem hagyjuk őt itt ebek harmincadjára – ergo ő a főnök, ez a kis mitugrász meg mit keres itt? Amikor az izgatott Babilla véletlen rálép Broki farkára, Broki keményen odakap, amit Babilla sem hagy szó nélkül – hiszen ki ez a vénlány, hogy pont neki parancsolgasson?

Amikor megérkezünk otthon a ház elé, még nem tudom, örüljek-e vagy sem. Ha a kertben is összevesznek az állatok, abból azért baj lesz. De előbb arra figyeljünk, hogy az új kutya ne szökjön el, amikor beállunk a kocsival… nagy blama lenne. Babilla még nem hallgat ránk, no meg a nevére sem, amit ma hall először. Ha kijutna a kapun, hát én szívrohamot kapnék. Inkább fogjuk erősen!

Minden rendben megy a kapu bezárásával, adunk hát a kutyáknak egy kis welcome snacket. Azaz száraz tápot. Babilla azonban se lát, se hall: csak simogatást kér. Broki nem bánja: megeszi ő szívesen akárhány vendégkutya ebédjét. Miután komótosan befalatozott, kissé zavarodottan nyúlik el a bejárat előtt. Rá van írva markáns stopjára, hogy nem érti, miért van még mindig nálunk a vendég – hiszen a nasi elfogyott, az eső is esik, tessék szépen hazamenni. Mondogatjuk Brokinak, hogy Babilla mostantól szintén itt lakik, de Brokit nem hatja meg a dolog. Bevágja a délutáni szunyát, Babilla meg lassan leválik rólunk és körbenéz a kertben. Halleluja! Mehetünk be ebédelni!

DSC_0307

A szerző saját fotója

Délután felszakadozik a felhőzet, párom és fiam elmennek anyagot venni az új kutyaházhoz. Lányom és én ki-kinézünk a kutyákra. Babilla elbirtokolta Broki egyik kedvenc helyét: a lábtörlőn fekszik, de úgy tűnik, ez Brokit nem zavarja. Féltucat egyéb kedvenc helye van a kertben. Amíg nem jön ide még féltucat új kutya, addig nincs valódi veszélyhelyzet.

Másnap történik meg a dolog. Jó az idő. Az egész család kint van a kertben. Halljuk, hogy a kutyák verekednek. Ugatás, acsarkodás, vonítás. Rohanok. A két kutya a bejárat előtt marja egymást. Közéjük állok, Brokival kiabálok – mert ő hallgat rám. Szét is válnak a lányok. Brokinak az orra vérzik, Babillának meg… Te jó Ég! Vérben forog a szeme. Soha nem láttam még ilyet, végigfut a hátamon a hideg, remeg a kezem. A kisebb probléma felé fordulok. Broki orrán egészen kicsi a seb. Megsimogatom a homlokát, elismétlek pár „Jól van”-t, és Babilla fejét veszem a kezeim közé. Felkészülök rá, hogy egy kifolyt szem szemgödrét fogom megpillantani. De nem. Ugyan vérben úszik a szemgolyó, de tökéletes gömb alakú. Kiengedem tüdőmből a levegőt. Fellélegezhetek. Mire újra Babillára nézek, már kevésbé véres a szeme, és egy perc eltelte után már az is látszik, hogy csupán a szemhéja sérült meg egy gombostűfejnyit. Hű. Homloktörlést kérek.

A jó hír az, hogy úgy tűnik, a kutyák ezzel az incidenssel elintézték az egymás közti rangsor felállítását. Fiam jelenti, hogy a ház mögött látta őket játszani. Remek. Pár nap telik csak el, és úgy tűnik, Babilla ráérzett a gazdás kutyák életmódjára. Naphosszat heverész a fűben. Nem ás a kertben, miután az első ilyen akcióját nem övezte általános üdvrivalgás. Nem helyez csomagocskákat a napozásra használt gyepre, miután az első kézigránát bevetése után alapos leszidásban részesült. Két hét kell csak neki, hogy megértse a „Helyedre” koncepcióját, és hogy figyeljen új nevére. Még két hét, és már az autóval történő ki-beállásnál sem kell a kutyát megkötni, mert hajlandó a kerítésen belül megmaradni akkor is, ha nyitva a kapu. Sőt, hozzászokott a száraz táphoz is, amit eleinte ételmaradékkal kellett keverünk, hogy elfogyjon.

A szerző képe

A szerző saját fotója

Kiderült, hogy Babillának hangja is van. A menhelyen azt mondták, ezeket a kutyákat kifejezetten emberhez szoktatják, így sosem lesz belőlük jó házőrző. Jelentem, Babilla lelkesen utánozza Brokit, és elkezdte megugatni a kerítésünk előtt elhaladó kutyákat és gyalogosokat. Lesz még ebből valami.

A non plus ultra pedig a sztorinkban az, hogy Broki is megváltozott. Mindig is a kötelességet helyezte az első sorba. Séta közben sosem játszott más kutyákkal: mindig minket védett. Ha botot vagy játékot próbáltunk dobni neki, hogy hozza vissza, egyértelmű értetlenség ült a szemében, amikor ránk nézett. Mintha azt mondta volna: „Helló, ha nem kell neked az a cucc, miért nem a kukába hajítottad?” Nos, ennek vége. Babilla csak négy éves, Brokit folyton hívja játszani – és lássanak csodát – Broki megy is! Sőt, Babilla imád botot elkapni és rágcsálni. Ami nekünk nagyon tetszik. Tehát Broki is ráfanyalodott a botra. Babillának játéknyulat is adtam, amikor eszembe jutott, hogy első kutyánk, még Broki előtt, mennyire imádta az ő plüssjátékát. Egy gyerekes háztartásban mindig van felesleg plüssökből, így egy kevésbé jóképű darabtól minden szívfájdalom nélkül megváltunk. Babilla remekül szórakozott vele. Olyan remekül, hogy Broki elcsórta tőle, tehát neki is adtunk egyet. Párom nem hitt a szemének, amikor meglátta a tízéves, őszülő kutyát egy játékkal a szájában. Életében először.

Azt hiszem, sok meglepetés vár még ránk a következő hetekben, hónapokban is. Már csak azért is, mert üres a nyúlketrec. Nyuszijaink nemrég átköltöztek a nyúl-másvilágra, és amint megnő a fű a kerti ketrec alatt, tervezzük beszerezni az utódaikat.

Reméljük, Babilla nem akarja majd őket is megrágcsálni, és marad a plüssnyulánál.

A szerző képe

A szerző saját fotója

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

Sütemény 1 kg cukorral

(Szerző: Nádasi Krisz)


Furcsa átnézni innen, a kis Magyarországról a nagy Amerikai Egyesült Államokba. Egy átlagos amerikai és egy átlagos hazánkfia élete közt annyi a kulturális különbség, mint égen a csillag. És most egyáltalán nem a sztereotípiákra gondolok, meg a filmekből ismert klisékre, hanem azokra az apróságokra, amikkel egy magyar csak akkor szembesül, ha kint tölt pár hetet, és helyiek otthonában vendégeskedik.

forrás: Mindmegette

(A kép forrása: mindmegette.hu)

Megdöbbentő például, hogy az átlag amerikai nem főz: vagy étteremben eszik, vagy onnan rendel főtt ételt. Ha ezt nem engedheti meg magának, akkor a szupermarketben vásárol mikrózható készételeket. Aztán ott van az a bazi nagy ház: egy fiatal pár, aki élete első (és utolsó) otthonát szándékozik épp megvenni, a hét lakószobát nagyjából minimum követelménynek tekinti. Ahova aztán, amikor belép, nem veti le a cipőjét. Én elképzelni sem bírom, hogyan lehet a saját otthonunkban cipőben járkálni, cipőt viselve leülni a kanapéra, és legfeljebb akkor kibújni belőle, ha az emeletre megyek fel valamelyik hálószobába.

A bevásárlás a következő dolog, ami egy magyarnak helyettesíthetetlen élmény. Piac, mint olyan, nem létezik. Az élelmiszerboltokban gyakorlatilag nincsen nyersanyag. Almát nem vehetek kilóra: egyenként zacskózva, magház nélkül, felcikkezve szerezhetem be. A tojást nem papírtartóban árulják, hanem feltörve, zacskóban kapható.

Ez is az egyik magyarázata, miért találkozhattam olyan amerikai recepttel, amely „csészével” mérte a tojást. De ez hagyján. Az amerikai ételreceptek úgy általában brutálisak. A brownie-ról szinte mindenki hallott. Ez az a tömény, kakaós sütemény, amit nagyon rövid ideig sütünk, hogy a szeletek közepe puha, ragacsos maradjon. Ha a brownie finom, akkor az azt jelenti, rengeteg cukor van benne: súlyát tekintve kétszer annyi kell belőle a sütibe, mint amennyi liszt. Erre az a magyarázat, hogy sok kakaópor is kell a süteménybe, ami igen keserű, és a cukor ennek ellensúlyozására szükségeltetik.

A brownie az egyetlen sütemény, aminél hajlandó vagyok elvonatkoztatni tőle, hogy legfeljebb annyi cukrot tegyek a tésztába, mint amennyi lisztet. Erre manapság egyre jobban kell vigyázni. A hétvégén a neten kerestem egy új, de egyszerű receptet. Találtam is egyet, ami első ránézésre fincsinek tűnt: Cinnamon Roll Cake, azaz Fahéjas csiga torta. Amerikai recept, tehát bögrés. Úgy kezdődött, hogy három bögre liszthez tegyünk egy bögre cukrot… remek! Egy bögre liszt ugyanis nagyjából 17 dkg, egy bögre cukor pedig úgy 23 dkg (egyszer lemértem), tehát a sütemény fél kiló liszthez csupán negyed kiló cukrot számol. Elkezdtem kimásolni a teljes receptet papírra. A részletek láttán kikerekedett a szemem. Az alapsüteményre ugyanis rákenünk egy fahéjas-cukros-vajas keveréket is, így sütjük meg, és amikor kész, a tetejére még tejjel elkevert porcukrot is teszünk – azaz összesen 1 kilogramm cukrot használunk fel egy átlagos tepsi süteményhez. Nem csoda, hogy a leírás mellett a kommentek az egekbe méltatták a süti finomságát!

Átalakítottam a receptet, megsütöttem, és tényleg nagyon finom lett. Az alábbiakat kevertem össze:

  • 2 tojás,
  • fél bögre cukor (kb. 10 dkg),
  • 1 zacskó vaníliás cukor,
  • fél citrom leve és héja,
  • fél kocka margarin (12,5 dkg) felolvasztva,
  • 5 bögre rétesliszt (negyed kiló),
  • 5 bögre tej (kb. 4 dl),
  • 5 bögre finomliszt (negyed kiló),
  • só és szódabikarbóna (összesen egy csapott mokkáskanálnyi).

Kiöntöttem (kivajazott, kilisztezett) tepsibe, ráreszeltem a tetejére egy almát, és erre tettem a „tölteléket” (ami egy szabályos fahéjas csigának a tölteléke lenne, ugye). Ehhez összekevertem:

  • a másik fél kocka margarint (hidegen!)
  • fél bögre cukrot (kb. 10 dkg),
  • egy csomag vaníliás cukrot és
  • egy evőkanál őrölt fahéjat.

Ebből a cukros-fahéjas vajból késsel vettem ki kisebb adagokat és a tészta tetejére pottyantottam őket, kicsit benyomkodva a tésztába. A süteményt 200 fokon 30 percig sütöttem. Nagyon finom lett.

Összehasonlításul beszéljünk az eredeti receptről is. A tésztához ugyanaz kell, mint amit fentebb leírtam, csak a cukorból vennénk fél bögrével többet. A „töltelékhez” kétszer annyi cukrot és kétszer annyi margarint kellene használni. Az alma az én találmányom, az eredeti receptben tehát ne keresse senki. És persze van a máz, amit én teljesen elhagytam: ehhez fél dl tejet és 2 dkg olvasztott margarint össze kellene kevernünk fél kiló porcukorral, majd a megsült torta tetejére kenni. Őszintén szólva már csak attól is kiráz a hideg, ha elképzelem!

Családom két nap alatt eltüntette a 20 dkg cukorral készült süteményt. Ha 1 kg cukor lett volna benne, akkor is megették volna – és így 80 dkg cukorral lenne kevesebb a polcon, illetve több a család derekán.

Úgyhogy köszönöm szépen, én most inkább magyar vagyok.

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites