Spontaneitás

(Szerző: Zsabu)


„Bármit teszel, tedd olyan teljességgel, ahogyan csak lehetséges. Ha örömöt lelsz a sétában, az jó! Ha hirtelen úgy érzed, nincs benned több késztetés vagy vágy a továbbhaladásra, azonnal ülj le; egyetlen lépést sem szabad tenned akaratod ellenére. … Bármi történik, fogadd el, és élvezd; semmit ne erőltess.”

Ha tetteink, szavaink nem spontán törnek elő belőlünk, megosztottá válunk. Hogy miért? Van egy részünk, aki sírni szeretne egy érzelmes szituációban. Közben bekapcsol az egó: „Komolyan neki akarsz állni bőgni? Mit gondolnak rólad majd a többiek?”
Így énünk megosztottá válik. Egyrészt meg szeretné élni a pillanatot, másrészt pedig a félelem miatt, hogy hogyan fogják megítélni, idomul. Mint a cirkuszi bohócok. Akkor is nevetniük kell a közönségre, ha belül a legnagyobb fájdalmakat élik át.
Mi mindannyian jó cirkuszi alkalmazottak vagyunk. Van közöttünk bohóc, aki a ‘belül sír, kívül nevet’ módszerrel próbál ellavírozni az életben. Aztán vannak artisták is. Őket úgy képzelem el, hogy megpróbálják megtalálni az arany középutat, hogy fent maradjanak az élet kifeszített és vékonyka zsinórján. Megtalálják az egyensúlyt önmaguk és a világ között. Lehet, hogy néha meginognak, de visszatalálnak a helyes ösvényre.  Aztán vannak az idomárok, akik hol gyengédebb, hol keményebb eszközökkel, módszerekkel próbálják a maguk igényeihez formálni a körülöttük lévőket. Végül pedig ott van azoknak a csoportja, akik behódolnak a parancsoknak, és akár olyan feladatokat is teljesítenek, amik nem tartoznak a természetükhöz. (Lásd a hatalmas elefántot, aki két lábán egyensúlyozva próbál megállni egy kicsinyke dobogón.)

 

Spontán élni szerintem, nehéz ebben a tragikomikus színjátékban. Nehéz igazán magunkat adni. Nehéz önmagunkat a maga valóságában elfogadni. Olykor, ha belekerültem ebbe a spontán pillanatba, megélhettem és megérthettem, hogy miről is szól valójában az élet.
Tiszta szívből boldognak lenni, szeretni, a világ egységét érezni. Ezt igazán mind csak a spontaneitásban lehet. Sallangok nélkül. Ránk aggatott álarcok és elvárások nélkül.
Azonban nem kell aggódni, hogy ez a spontán létezés valami érthetetlen dolog. Kis odafigyeléssel, befelé fordulással rá lehet érezni az ízére, és a mindennapok részévé lehet tenni. Nekem a deekshás időszakban volt ez mindennapos, aztán a Lélekhang után. Az ilyen meditációk alatt akkora adag energiához jutunk a felsőbb mezőkből, amik megadják a kezdő lökést, ha esetleg félnénk az ismeretlentől.
Félni nem kell. Csak az jut el hozzánk, ami a lényünk része.

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s