“Az éneklés a színpadon tart” – interjú Krizbai Tecával

(Szerző: Ancsi)


Krizbai Teca énekessel, a Csillag születik 4. szériájának döntősével, egyben egyik legjobb barátnőmmel beszélgettem. Teca látássérült, de ez nem akadályozza meg abban, hogy elérje a céljait, és azt tegye, amit a legjobban szeret: énekeljen. Erről és még számos másról kérdeztem.

 

Kék Tea Magazin: Ha jellemezned kéne magad három mondatban, hogy kicsit megismerjenek az olvasók, mik lennének azok?
Krizbai Teca: Ha jellemeznem kéne magam, akkor azt mondanám, egy mosolygós, kedves, szerény, és tettrekész lány vagyok. Nem tud senki befolyásolni, és mindenem az éneklés. Úgy gondolom, olyan ember vagyok, aki állandóan pörög, és ezerrel ég.

KTM: A Csillag születik alatt a sok pozitív mellett, negatív jelzéseket is kaptál, olyasmiket, hogy csak azért jutottál el eddig, mert nem látsz. Hogyan viszonyultál akkor hozzájuk, és mit üzennél most azoknak, akik így gondolták?
KT: Azt gondolom, azért mondtak olyanokat azok az emberek, mert irigyek rám. Először mélyen érintett ez a megnyilvánulásuk, de aztán mivel rájöttem, hogy az irigység beszél belőlük, ezért nem foglalkoztam vele. Azt üzenem nekik, hogy a rossz véleményt mindenki tartsa meg magának, és ne nyilvánosan közölje a másikkal.

KTM: A fellépéseidnél mennyire jelent neked akadályt az, hogy nem látsz? Nem szoktál olyasmiktől tartani, hogy véletlenül lelépsz a színpadról, elfordulsz, vagy bármi hasonló történik? Mennyi gyakorlásra van szükséged ahhoz, hogy magabiztosan mozogj egy új helyen?
KT: Az az érzésem, hogy egyáltalán nincs mitől félnem a fellépéseken. Hiszen azt csinálom, amit szeretek. Ameddig a zene velem van, nem eshetek le a színpadról, ugyanis az éneklés fenntart. Nem akadályoz a vakságom, ugyanis
a színpadon már, ha megmutatják, mi merre található, el tudok közlekedni rendesen. Azt hiszem, ennél jobb dolgot nem is csinálhatnék.

KTM: Ki az, aki a legtöbbet segít neked a fellépések megszervezésében? Mennyire döntöd el te magad, hová szeretnél menni énekelni?
KT: Édesanyám segít a legtöbbet fellépéseimen. Ő segít a megszervezésében, az öltözködésben. Bárhová megyek, ahová hívnak. Nem nagyon szeretek én dönteni, ugyanis az a fontos, hogy oda menjek, ahol szeretnek. Szerintem nem az a fontos, hogy a fellépő döntse el, merre megy, hanem az, hogy oda menjen, ahol tetszik is a közönségnek. Imádom a közönséget, szívem szerint, minden nap csak énekelnék a világnak.

KTM: Minden dallal tudsz azonosulni, vagy csak azzal, ami éppen illik a hangulatodhoz, ahhoz, amit éppen megélsz? Függ a műsorod az érzelmi állapotodtól?
KT: Tudok igazából minden dallal azonosulni. Azt gondolom, az a fontos, hogy minden előadandó dalba éljük bele magunkat, mert az érzelmi állapotot szerintem nem vihetjük a színpadra.

KTM: Mikor számíthatunk tőled lemezmegjelenésre?
KT: A lemezt még magam sem tudom. Az sajnos nem ilyen egyszerű. Majd, ha megkeres egy lemezkiadó, mindenkit értesítek. Igazából a lírai pop áll hozzám nagyon közel, olyasmi, mint Céline Dion stílusa.

2

Krizbai Teca a Csillag születik színpadán (A kép forrása: http://www.storyonline.hu/hirek/teca_pasija/33085/)

KTM: Ha választanod kellene egy külföldi és egy magyar énekest, akikkel szívesen találkoznál, esetleg duetteznél, kik lennének ők, és miért? Mit mondanál el nekik?
KT: Ha választhatnék egy külföldi, illetve egy magyar énekest, természetesen első helyen Céline Dion állna. Ő az én példaképem, ugyanis össze tudja egyeztetni a karriert a magánélettel, rendkívül tiszta szívű, odaadó ember, és az ő hangja nem egy hang, hanem “A hang”. Ő közvetve az énektanárom, hallgatom dalait, és utána próbálok belőle technikát, előadásmódot meríteni. Álmom, hogy találkozzam, illetve duettezhessek vele. Elmondanám neki, hogy mennyire szeretem, és hogy ő az énektanárom.
A másik kedvencem Demjén Ferenc, akinek hangja olyan zengő, hogy mindig libabőrös leszek, ha énekel. Elmondanám neki, hogy mennyire nagyra becsülöm azt a hangterjedelmet, amit hatvan év felett képvisel.

KTM: Nemrég az egész ország megtudhatta, hogy szerelmes és boldog vagy. Hogyan hat ez a karrieredre? Hogyan oldjátok meg, hogy rendszeresen találkozzatok a fellépések mellett? Lemondanál egy fellépést azért, hogy helyette a pároddal, Gabival lehess?
KT: Úgy érzem, én vagyok a világon a legboldogabb. Örülök, hogy egy egész ország tudhatja, hogy szerelmes vagyok. Össze tudjuk természetesen egyeztetni a találkozást, illetve a fellépéseket, ugyanis mindketten azt tartjuk: arra van időnk, amire szánunk. Nem mondtam még le egy fellépést sem, hiszen azt mondja, soha nem szeretne korlátozni, és támogatja a szerepléseimet. Valamely előadásomon már ott is volt, és ő is szurkolt nekem a közönség soraiból. Rengeteget segít nekem, igazából a teljesítményem azóta csak javult.

KTM: Mire illetve kire gondolsz éneklés közben? Milyen célcsoportnak, korosztálynak szánod a zenédet?
KT: Arra gondolok elsődlegesen, akit a legjobban szeretek: Gabira. Mindig ő ad erőt az énekléshez. Meg mindig az adott dal tartalma jár e mellett a fejemben. Akárkinek énekelek, aki szeretné. Pontos célközönség nincs, ugyanis a zene mindenkié.

KTM: Mennyire szerepel a zene a jövőre vonatkozó terveid között? Szeretnél egész életedben énekelni?
KT: Mindenképpen szeretnék egész életemben énekelni. Ugyan most kezdem majd az ELTE pszichológia szakán egyetemi tanulmányaimat, de a zenéből merítek erőt. Zene nélkül nem is tudnék élni, ez nekem olyan, mint másoknak egy falat kenyér, vagy egy pohár víz.

KTM: Kiknek szeretnél majd pszichológusként segíteni vele?
KT: Igazából mindenkinek szeretnék segíteni. Egyelőre nem tudom, mely szakon végeznék. Szerintem pszichológusra minden korosztályban, és mindig szükség van. Még majd ezt a jövő eldönti.

KTM: Ha már példaképedként szóba került Céline Dion, feltennék neked egy olyan kérdést, amit neki is feltettek egy interjúban. Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek majd rád az emberek?
KT: Azt szeretném, hogy egy kedves, szeretetre méltó lányként emlékezzenek rám, akinek szeretik az énekét. A legfontosabb, hogy megtartsam emberi tulajdonságaimat, és egyszerűen csak Tecaként emlékezzenek rám az emberek. Igazán így tudunk szerintem hitelesek maradni.

KTM: Végül mit tanácsolsz azoknak, akik tehetségesek, de nem elég bátrak ahhoz, hogy komolyan elhatározzák magukat, és belevágjanak az éneklésbe?
KT: Hát, azt tudnám tanácsolni, hogy merjenek vállalkozni, hiába nincs mögöttük támogatás. Igazából a tehetség nem minden, bátorság, és szív is kell hozzá. Az a lényeg, hogy merjen mindenki kiállni, aki szeretne. Röviden az üzenetem:”Ti, akik esetleg féltek kiállni, próbáljátok meg! Ennél jobb dolog a világonnincs, ezt én mondom, és vállaljátok fel, amit tudtok! Hiszen nincs, ami megállíthat minket!”

 

Köszönöm a beszélgetést, és sok sikert kívánok neked az élet minden területén!
Teca facebook oldala: http://facebook.com/krizbaiteca

Reklámok

Legyél te is milliomos!

(Szerző: Kalenandra)


10 milliószoros nap van ma! Ez a 4. ebben az évben.

Néha arra gondolok, írhatnék mondjuk, a menekülthelyzetről vagy környezetvédelemről, a görög összeomlásról, háborúkról és aktuálpolitikai témákról.
Aktuális lenne, de mivel teljesen máshogy élem az életem, máshogy látom a világot – más szemüvegen keresztül – , inkább a most megélhető belső folyamatokról írok. Illetve azokról amiket én is megtapasztaltam.
A közelmúlt eseményei közül sok olyan tanító jellegű történést éltem át, amik mellett nem tudok elmenni anélkül, hogy le ne szűrjem a tanulságot.

Mivel mindig a mögöttes tartalmat/értelmet kutatom, nem ésszel, inkább megérzéssel, intuícióval, „perifériából” érkeznek a válaszok.
Ha ésszel meg akarnám magyarázni, a magyarázat nem fedné a teljes igazságot.
A világban, az emberek között valószínűleg megállná a helyét, bőszen bólogatna mindenki, hogy „hát igen, ez így van”, de nekem ez nem elég.

Azt vettem észre immár több, mint fél éve, hogy minden valóra válik, amit valóban szeretnék.
Kézzel foghatóan. Nem pontosan úgy, ahogy elképzeltem, (így mára már nem is képzelek el hogyan-okat), de mindenképp a jelenlegi helyzethez mérten, belső állapotom hű tükre a külvilág.
Ez nem csak elcsépelt frázis – bár az is. 🙂
Vagy olyan gondolat, amire szintén bólogatunk, de belül úgy gondoljuk – ez alól csak én vagyok kivétel, mert nem úgy alakulnak a dolgaim, ahogy szeretném.
Pedig mindig úgy alakulnak a dolgok, ahogy lenniük KELL.

Nem szeretnék kitérni komoly érzelmi témákra, érzelmileg megterhelő eseményekre, azokról regényeket lehetne írni.
Inkább amolyan kis hétköznapi dolgokra gondolok.
Mára már tudom, milyen amikor csak „hagyom hogy történjenek a dolgok”.
Régen azt gondoltam ez egy passzív, nem-cselekvő állapot, pedig egyáltalán nem az!
Aktívan részt kell benne venni, mert az adja az energiát a megvalósuláshoz. „Ahova a figyelem jut, oda energia áramlik.”
Ha elindulsz valami felé, amire vágysz, ha teszel érte, akár szép lassan, akár sok energiát, időt invesztálsz bele, segítséget kapsz az Univerzumtól, más emberektől.

Ez sem új gondolat, de eddig mint gondolat maradt meg számomra. Mostanra a gyakorlatban is látom, hogy így van.
És bár spirituális szemléletű vagyok, mégis két lábbal a földön állok.
A gyakorlat jóval fontosabb, mint az elmélet.
Minden a gyakorlatban dől el.
Próbáld ki, csináld meg, ha nem megy rögtön – gyakorolj, vagy szerezz még több tudást hozzá, és aztán tedd meg!

I-know-I-can-do-it

(A kép forrása: mumpreneurmentor.com)

Kívülálló, materialista személettel úgy lehetne látni engem, hogy egy 30-as éveiben járó szingli, gyakorlatilag se családja, se gyereke, se férje, nincs diplomája, se kocsi, se lakás, néha valami fura zagyvaságokat beszél, de legalább jól néz ki.
Bár nem a legújabb trend szerint öltözködik.
Ilyen megvilágításból elég szánalmasan festene az életem, nem?
De én egész másként látom. Nagyképűen hangzik, de ahogy én látom, az a valóság.
Tudom hogy az idő nagy úr, és nagyon fontos a kivárás művészete. A megfelelő időzítésé.
Nem mondom, hogy néha a pillanatemberke nem kezd el iszonyatosan hisztizni a fejemben…

És ilyen szemüvegen át látok másokat is, illetve eseményeket is.
Látom a lehetőségeket, a fájdalmakat, de mindig fölfelé nézek, mert ott van az igazság, és a Valóság.

Aki szeretne, beleshet a fátyol mögé.

A gazdagságot nem csak pénzben mérik, ezt tudjuk. Amire a pénz valóban materializálódni kezd, az nem feltétlen azonnal történik. Idő kell, mire a földi világban megjelenik az, amibe az ideák világában „befektettünk”.
Persze lehet gyorsabb utat is választani, kitanulsz valamilyen menő szakmát, és pénzt keresel, vagy olyan életet élsz, mint mások, egy kitaposott sémát követsz, választás kérdése. És ezzel sincs semmi baj, ha valóban erre vágysz.
Számomra viszont nagyon fontos, hogy amit létrehozok, az valóban értékes legyen, valóban „én” legyek, hogy megvalósítsam önmagam.
És ez ugyanúgy vonatkozhat párkapcsolatra, mint hivatás területére.
Tudom, hogy mire vágyom, mire „születtem”, mi az, ami lelkesít, ami feltölt energiával, amitől úgy érzem, a Holdig tudnék repülni – és vissza.
És ez sohasem a könnyebbik út.

e8dc4cd4a6c37d651c8d47f941dfbf70

(A kép forrása: pinterest.com)

Ugyanakkor, ha az ember hajlandó beleinvesztálni, teljes szívvel elköteleződik természetesen a helyes irány felé, ráfekszik a sodrásra – onnantól az igahúzásnak vége.
Ilyen szempontból mégiscsak a „könnyebbik” lesz – mert nem gürizel, nem szenvedsz már úgy, mint azok akik kevésbé szeretik önmagukat, és nem használják ki a természetes áramlást.

Fontos szem előtt tartani, hogy folyamatosan tanulunk. Ez egy folyamat, nem statikus állapotok egymásutánisága.
Szakaszoknak van eleje-vége, de maga a folyamat dinamikus.
Mindig mozgásban van.

Néha annyira vágytam egy kis biztonságra, valami nyugodt kis zugra, ahova bekucorodhatok és egy kicsit megpihenhetek… Nem élveztem a folyamatokat. Túl sok volt a változás, az ember pedig szereti a komfortzónáját, nehezen lép ki belőle – amíg meg nem éli azt, biztonságra nem lel az áramlásban.
A közelmúltban jöttem rá – valójában az embernek van egy belső kincsestára.
Néha meg kell találni az oda vezető utat, le kell porolni az ott lévő kincseket, és nem árt leltárt is tartani.
Ott vannak a jó élmények, a szép emlékek, a sok jóság, elért eredmények, minden ajándék, amit valaha kaptunk, a fantáziánk, példaképeink, mindenki ott van, aki valaha számított nekünk, nem számít élet vagy halál, mert léteznek, élők bennünk – ezek a kincsek erőforrások az élethez.

Akivel több rossz dolog történik mint jó, vagy súlyos traumák érték – a kincsestárát nehezen – vagy egyáltalán nem – éri el.
Ezekről az erőforrásokról egy idő után tudomása sincs, és útvonalat sem tud hozzájuk. Így nem tudnak erőforrásként működni, energiahiányos lesz az illető, aki úgy élheti meg, hogy az élet hullámai ide-oda csapdossák hol a szikláknak, hol pedig csak sodródik.

Több éves munkám fekszik abban, hogy megtaláltam, leporoltam és számba vettem ezeket az erőforrásaimat. Pedig korábban – még tavaly is – úgy éreztem több negatívra emlékszem, mint pozitívra. Családból, gyerekkorból… Pedig a legerősebb erőforrásaink, a gyökereink ott vannak.
A gyökereken át táplálkozunk, ezért kiemelten fontosak.

energy-lines

(A kép forrása: http://www.blissretreat.com)

A növény is hiába kap napfényt, levegőt, megfelelő klímát, ha sérültek a gyökerei. Nem tud megfelelőképp növekedni és elérni azt a maximumot amire hivatott.
Az átélt felismerések belülről erősítettek meg, ahelyett, hogy kívül keresném a megerősítést, de ez szintén hosszú folyamat volt, és még nincs vége.
Szakaszok lezárultak… de a tanulás örök.
Az élet mindig ad leckéket, mindig, mindig előre halad, ha rá merjük bízni magunkat, elvezet oda, ahova valóban tartozunk, segít elérni, amire valóban vágyunk, és ami mindenki javát szolgálja.
Megtanít a türelemre és legfőképpen arra, hogy Önmagaddal legyél türelmes.
Nem baj, ha hibázol.
Az élet áramlik a maga teljességében, mindig tanulunk.
Légy elnéző magaddal, vigyorogni sem lehet mindig… És ezzel sincs semmi baj, amíg az ember belül törekszik.
Erő és lágyság, megengedő-cselekvő energia, képesség a tanulásra, fejlődésre, minden benned van, minden eszköztárad megvan ahhoz, hogy elérd, amit valóban szeretnél.

Akár uborkaszezon van, és pihensz, töltődsz – érzelmeiddel, belső világoddal foglalkozol, akár aktívan teszel az álmaidért, céljaidért, a figyelem mindig kulcsfontosságú.
Figyelj és megtudod, mit kell – vagy épp nem kell – tenned!
Az élet mindig üzen. Folyamatos interakcióban vagyunk vele, hiszen belőle származunk.
A legnagyobb hazugság az, hogy nincs kapcsolatunk a világgal, az élettel. Mindig van kapcsolat.

De néha meg kell élni a szeparációt is, ahhoz, hogy újra a helyes irányba forduljunk.
És mi a helyes irány?
Az élet a kiteljesedés felé áramlik. Igaz, ciklusok vannak, de ha csak az evolúciót nézzük, az élet mindig fejleszti önmagát.
Így vagyunk mi is. A helyes irány az, ami nekünk és az emberiségnek is a lehető legnagyobb jót hozza.
Kiteljesedés a maga egyszerűségében, mint egy nyíló virág.
Ezekkel a gondolatokkal szeretnék a mai 10 milliószoros naphoz hozzájárulni. 🙂