Vakon, némán két hétig

(Szerző: Ancsi)


Kiskorom óta rengeteget énekeltem, de soha nem volt olyan tanárom, akitől rendesen megtanulhattam volna az ehhez szükséges technikát. Ennek lett a következménye egy éveken át tartó hangszálprobléma, amivel elég gyakran jártunk orvoshoz. A kezelés egy hatásos, de kellemetlen részéről szeretnék ma mesélni.

A legelső alkalom volt, hogy odamentünk. Iszonyúan izgultam, mi lesz, mit fognak mondani, mit kell majd csinálni, mi van, ha nem énekelhetek többet? Mert bár már hangom nem igazán volt, én továbbra is szerettem énekelni. Aztán sokkal rosszabb történt, mint amire számítottam. Miután az orvos megállapította, hogy csomó van a hangszálamon (azóta sem tudom egyébként, mi volt az pontosan), a doktornő a következőt mondta: “Két hétig nem beszélhetsz egy szót sem. Majd utána gyere vissza.”

Teljesen összezuhantam. Még ott, a rendelőben elsírtam magam, és hazáig abba se hagytam. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy ilyet kell csinálnom. Úgy gondoltam, csak van más megoldás, nem létezik, hogy mindenki ezt csinálja, ha elmegy a hangja! Nem tudtam elképzelni, mi lesz így velem. Hogyan fogok szólni, ha szeretnék valamit? A mutogatás és nézelődés eleve kizárva. Mi lesz a suliban? Mi van, ha az osztálytársaim nem fognak hinni nekem? És mi van, ha az egésznek nem lesz semmi értelme, és az a csomó ugyanúgy ott lesz?

Otthon rögtön elkezdtünk alternatív megoldásokon agyalni. A tesóm csinált anyunak egy MSN-fiókot, hogy ott tudjak írni neki, de persze nem igazán működött, nem bírtuk felvenni egymást. Maradt az a megoldás, hogy a mobilomba bepötyögtem, amit akartam, egy csengő segítségével odahívtam a szüleimet, akik elolvasták, mit akarok, és válaszoltak. Szóban, mert ők persze beszélhettek. De csak nem ugráltathattam őket annyit, amennyit általában dumálok! Nem vagyok az a csendes lány. Igyekeztem a lehető legkevesebbszer írogatni nekik hogy, ne fárasszam le őket, és belül úgy éreztem, szétrobbanok.

Ez már abban a korszakban volt, amikor Céline Dion volt a kedvenc énekesnőm, egyébként a mai napig ő az. Pont akkor olvastam, hogy neki is volt néma időszaka, ő három hétig nem beszélhetett. Ez úgy két és fél percig vigasztalt, úgy gondoltam, ha ő a példaképem, akkor meg fogom csinálni! Csak aztán jött a suli, és akkor már pont nem érdekelt Céline Dion.

Arra már nem emlékszem pontosan, hogyan magyaráztuk el az osztálynak, hogy nem szólhatok semmit, de az osztályfőnökom tudott róla, és megígérte anyunak, hogy szólni fog a tanároknak. Nem tudom, megtette-e, de nem hiszem, mert mindenkinek külön el kellett magyarázni, és alig akarták elhinni. Volt, amelyik még jól ki is akadt.

Az a veszély nem fenyegetett, hogy majd eltévedek az épületben, és nem tudok szólni, mert a régi sulimat jól ismertem, és amúgy is velem voltak a barátnőim, de az is bőven elég sokk volt, hogy velük nem tudtam kommunikálni. Olyan érzés volt, mintha szellemként mászkáltam volna köztük. Persze tudtam, hogy ők látnak engem, és nem vagyok szellem, de mégis valami hallgatózó kívülállónak láttam magam, akinek nem lenne szabad ott lennie, ha hozzá se tud szólni a témához. Csak ebben az időszakban jöttem rá, mennyire nem tudok a hangom nélkül létezni.

(A kép forrása: Pinterest)

(A kép forrása: Pinterest)

Az első hét végén jártunk, mikor elmentünk nagymamámhoz. Természetesen ott sem beszélhettem. A többiek Activity-t játszottak, tisztán emlékszem, milyen érzés volt. Ők ott nevettek, hülyéskedtek, és néhány dolgot én is kitaláltam, de nem szólhattam közbe, olyan volt, mintha kint rekedtem volna az egészből. Többször is éreztem így magam a két hét alatt, még otthon is, nem csak a barátaimmal. Az internet és a telefon volt a kommunikációs eszközöm. Nem volt kellemes.

Az utolsó pár napban már annyira szenvedtem, hogy anyu felajánlotta nekem, hogy felment, és beszélhetek, amennyit nagyon kell, de nem akartam. Ha már belekezdtem, végig akartam csinálni.

És a dolog meghozta az eredményét: a csomó határozottan kisebb lett. Ettől függetlenül még sokáig jártunk orvoshoz. Olyasmik voltak még, hogy két hónapig nem énekelhettem, de a némaság után ezt már egyáltalán nem volt nehéz kibírni. Újra azért nem csinálnám.

 

Reklámok