Kalandozások Mesevárosban- Interjú Dudás Emesével

(Szerző: Madártej és varjúvaj)


Ha igen szemfülesek vagyunk az Interneten, Facebook-on barangolva, sok olyan értékes alkotóra is rábukkanhatunk, mint én egyszer Emesére, azaz Mesekerámiára. Sokáig csak nézegettem a csodaszép holmikat, a kedvesen kunkorodó manósapka formájú manóházakat, az édes csigákat és még sorolhatnám. Ami viszont egyszerűen lépésre bírt, az egy macska-formájú bögre volt. Nagy macskásként felsikítottam: “Nekem kell egy ilyen!”. Azaz kettő. Ekkor vettem fel a kapcsolatot Emesével. Most vele beszélgetek, hogy ti is jobban megismerjétek.

 

11102009_799936293454730_1198342014053938426_n

A szerző saját fotója

Kék Tea Magazin: Mi, azaz ki a Mesekerámia? 

Dudás Emese: Dudás Emese vagyok, meg Mesekerámia is, ez utóbbi fantázianév, de egy ideje legalább annyira az identitásom, mint a másik. Egyedi tárgyakat tervezek és valósítok meg tisztán kézműves technikával, igyekezetem szerint a pillanatnyi tudásom legmagasabb szintjén, még talán van olyan is, hogy sikerül.

KTM: Hogyan kerültél kapcsolatba az agyaggal mint anyaggal?

DE: 2007-ben kezdtem el a Kresz Mária Alapítvány OKJ-s fazekas tanfolyamát, már bőven felnőtt fejjel, ez nem az első szakmám volt, elég hosszú időbe telt amíg kitaláltam, hogy nagyjából mivel szeretnék foglalkozni.  2005-ben végeztem magyar szakon, bölcsészként, akkor már kötelező volt a pedagógiát is megcsinálni mellé, de sosem tanítottam, ahhoz elég kontra-szelektáltnak éreztem magam már a módszertan órákon is. Így elég hamar pályaelhagyó lettem, némi munkaerő piaci szerencsétlenkedés után egy informatikai cégnél, majd online reklámügynökségeknél dolgoztam projektmenedzserként. Ezeknek számomra tisztán anyagi haszna volt, de arra hamar rájöttem –nagyjából az óvodában – hogy szeretem a szabadságot, és rühellem a csapatmunkát, persze képes vagyok rá, roppant szociálisnak és empatikusnak is tűnök, állítólag az is vagyok, de nem tudom elmondani, hogy ez mennyi energiát emészt fel. Pont azt, ami a cselekvéshez hiányzik.

Az agyag mint anyag az nagyjából véletlen, éppen ez indult akkor, amikor kitaláltam, hogy tanulnom kell még. Mikor elkezdtem nem tudtam, hogy ez valójában ennyire bonyolult, helyhez kötött, helyigényes, infrastruktúra kell hozzá, stb. Menet közben derültek ezek ki, ezért tartott évekig, mire összerakosgattam mindent hozzá, még munka mellett. Utólag már meg tudnám persze magyarázni, hogy ez az anyag miért sokkal inkább nekem való, mint bármi más. Ez él, amikor megfogom, szilikátvegyület, így különösen jó információhordozó, van valamilyen rezgése, ahogy nekem is, belőlem egy darab átkerül amoda és talán fordítva is, ki tudja, mi minden van egy ilyen rögben. Ráadásul folyamatosan lehet benne váltani, fejlődni, nem mondható az 10 év után sem, hogy mindent tudok, messzire vezet, a fazekasság csak egy kicsi, de fontos szelete. Lehet figurális tárgyakat készíteni, vagy épületkerámiát, mind más műfaj, 40-50 év sem elég rá, ha meg az ember mégis kicsit kezdene unatkozni, elég, ha szerez egy új agyagot meg egy új mázat, és máris lesz meglepetés bőven. Feltéve, ha a mázhibát annak tekintjük ami, mázhibának, és nem pedig valami érdekes effektnek, ami úgyis elfér. Ilyen szempontból maradtam inkább fazekas, noha életemben se csináltam 4 fazéknál többet, de azt, hogy egy használati tárgy legyen használható, megtanították, erre emlékszem, és még a kerti díszeknél is szempont, hogy ne legyen a máz hólyagos, vagy tűszúrásos.

KTM: Miért a mesék a tematika? Honnan jött a meseváros ötlete?

DE: Hát, ezt nem tudom olyan pontosan. Biztos, hogy hatott rám Sajdik Ferenc képi világa, még gyerek voltam persze, szóval nem tudtam a nevét, de mivel sokat néztem ezeket megragadt. Meg láttam mesevárost pl. szőttesen, az is tetszett. Vizuális ingert többet és konkrétabbat nem tudok felidézni, de hát nincs új a Nap alatt. Biztos, hogy számítottak ezek, amiket láttam, de benne van egy csomó olyasmi is szerintem, amit csak gondoltam, átéltem, vagy álmodtam, elképzeltem, amikor forgattam a kaleidoszkópot, olyan, mintha azt kérdeznéd, miből áll egy ember személyisége… Nem lehet pontosan tudni. Van ebben valami elvágyódás is, igény némi katarzisra, nevetséges ugyan, egy cinikus korban élek, cinikus ember vagyok, de ebben az egyben nem tudok az lenni és ez az a menedék, ahol épnek érzem magam. Picasso jut eszembe, ő így írt erről:

„Abban a pillanatban, amint a művészet többé nem nélkülözhetetlen lelki táplálék, a művész tehetségét az új formákkal való kísérletezésnek szenteli, amely végső fokon nem egyéb, mint intellektuális csalás. Az emberek többé nem várnak vigaszt és felemelkedést a művészettől.”

Nem tudom, egyelőre nem vagyok intellektuális csaló. Egy időben írtam. Akkor az voltam. És az emberek egy része is vár valami vigaszt.

KTM: Mi a kedvenc meséd?

DE: Egyet kell mondani, ha kedvenc, akkor az mindig egy, de végre egy rövid válasz, Ifj. Gaál Mózes: Mildi meséi.

KTM: Ki/ Mi volt az első mesealkotásod?

DE: Talán mesevárosos készlet volt, amire így egy az egyben ráfestettem, formailag meg előtte volt már manósapkás kis tartó.

 

11017869_844119635703062_3941582534235588984_n

(Fotó: Dudás Emese)

 

KTM: Mutass be, kérlek, egy munkafolyamatot: tervezéstől a végkifejletig. Hogyan teremtődnek az alkotások?

DE: Legtöbbször van egy ötletem, és akkor azt megcsinálom. Ha kell, akkor vázlatozok, mérek. Ha a magam feje után dolgozom, az elég egyszerű. Ha meg a másé szerint, végül is az is, mert akkor van egy irány, mit szeretne, azon belül persze lehet több lehetőség. Pl. ha valaki azt mondja, pipacsos tálat szeretne, akkor elképzelek egy pipacsos tálat, de mielőtt élesben elkészülne, mutatok rá színes vázlatot. Mert lehet, hogy egy pipacsra gondolt, lehet hogy egy mezőre, lehet hogy háromra, lehet hogy búzamezőben vannak, nem tudom, de ki kell derülnie. Az a tapasztalatom, hogy amikor azt mondja valaki, hogy neki mindegy, igazából akkor sem az, van egy kép a fejében, az én dolgom, hogy kihozzam onnét, a magamén keresztül. A funkció és az esztétikum kapcsolata érdekel, és azok a történetek, amiket a tárgyak rögzítenek.

KTM: Létezik megvalósíthatatlan?

DE: Persze, minden, ami nem valósul meg, az marad. És megvalósulni csak az tud, ami egyáltalán az eszünkbe jut. Az már egyfajta lehetőség a valóságra. De a valóságnak csak egy szelete jut az eszünkbe, ami nem, az mind nem fog megvalósulni, és ami nem valósul meg, az végül is megvalósíthatatlan.

KTM: Miként képzeled el a jövődet?

DE: Nem nagyon szoktam elképzelni, pár napra, hétre előre igen. Meg belegondolok, hogy majd fel fog bomlani ez a személyiség, ezek a gondolatok, ez a történet, ami az énemet jelenti, de ezek a tárgyak itt lesznek. Ez inkább jó érzés, mint rossz, hiú dolog ez, de az ember valami kis nyomot mégiscsak akarna hagyni a világban, ennyire vagyok gyarló. Amit tudok, hogy szeretném megtartani annak a lehetőségét, hogy amikor csak szükségem van rá (tehát szinte napról napra), tapogathassam az agyagot. Engem a végeredmény korántsem izgat annyira, mint a folyamat, abban el tudok veszni, az valami átjáró, a létezésnek egy olyan síkjára, ahol képes vagyok magam jól érezni. És persze megtartani ezt az autonómiát, nem akarok iparosodni, viszonteladókkal tárgyalni, vásárokra járkálni, nem szeretnék „gyártani” nagyjából soha, de a gyártási jogot sem szívesen adnám át, amennyiben a saját mesevilágomról van szó, nem szeretném szigorúan üzleti alapokra helyezni ezt az egészet.

 

Terveim, vágyaim, persze vannak, hajjaj. 🙂 Érdekelne egy rakás dolog a szakmán belül, új eljárások, technológiák, de ezek az áruknál fogva nem nevezhetők elérhetőnek, magánszemély számára, úgy értem, oktatási intézményeknek, gyáraknak biztosan a rendelkezésükre állnak. A Kecskeméti Kerámia Stúdiónak gyakran vannak érdekes tanfolyamai, transzfer technikákról például, viszont a magam léptékében elég nagy beruházás lenne meghallgatni, végignézni és aztán soha nem eljutni odáig, hogy a gyakorlatban használhassam ezeket. Ha lenne rá mód, kipróbálnám akár a formatervezést is, egy megadott brief alapján, érdekel a tájépítészet, de hát ezek álmok, nem tudom, adódik–e valaha lehetőségem ekkora feladatokra, vagy ha adódna, merném-e vállalni őket, mert valójában úgy gondolom, hogy keveset tudok, mindazt, amit nem lehet ecsettel, szivaccsal, kézi szerszámokkal és türelemmel megcsinálni, azt én nem tudom megcsinálni.

KTM: A közeljövőben mi történik Mesevárossal? 

DE: Most van egy mesekönyv, amit olvasgatok, az írónő keresett meg, hogy a meseváros meg ez a világ lehetne illusztráció, illetve a szöveg alapján tervezzek újabb tárgyakat. Ez nagyon szép feladat és volt is ilyen tervem a jövőre nézve akkor, amikor még a jelen jövő volt, de az már a múlt. 🙂

Pár személyes kedvencem Mesekerámiától:

(Fotók: Dudás Emese)

10863914_761152263999800_4256551491326707614_o

11898548_844140582367634_2167031877058497646_n

11214278_841587895956236_394515058443819382_n 11267754_799295846852108_367995030300031960_n 11880525_844802908968068_1122420507868825699_n

 

Keressétek Emesét Facebookon!

https://www.facebook.com/mesekeramia?fref=photo

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s