A világ fejjel lefelé

(Szerző: Nádasi Krisz)


A minap elgondolkodtam rajta, miért az Északi-sark van északon. Csípőből az agyam azt a választ lökte elém: mert az van fölül. Én meg kinevettem. Hiszen mit is jelent az, hogy fölül? Nem arról van szó, hogy a világegyetemben minden relatív? Ha megerőltetem magam, tudom nézni a Napot a másik oldalról is, és el tudom képzelni, hogy a Déli-sark van fölül. Annyi lenne a következménye, hogy az égitestek a Nap körül éppen a másik irányban keringenének, de amúgy végül is más különbséget nem látok. És ha most valaki azt mondja, hogy Észak nem relatív, mert nagyjából arra mutat az iránytű, akkor is azt gondolom, hogy bár ez igaz, az is hozzátartozik a képlethez, hogy az iránytű másik vége Dél felé irányít minket. Tehát mégiscsak választás kérdése, hogy Észak legyen előttem, hátam mögött Dél.

Hiszen miért is van Európa a térkép felső részén? Nem lehet, hogy szimplán azért, mert európaiak kezdtek térképet rajzolni? És amikor elképzelték a világot, akkor saját hazájukat rajzolták le előbb: azaz középen, illetve a „fenti”, fontosabb részen? Érdekes is lenne a világ, ha úgy nőttünk volna fel, hogy a jelenlegi Föld-atlasznak a megfordított képét látjuk. Képzeld el, ha azon a helyen, ahol általában nézed a térképet, nem is földet, hanem vizet látnál. Középen ugyanúgy Afrika kontinense helyezkedne el, Európa pedig alatta szorongana. Végül is innen származunk, van valami logikus ebben a megfordított ábrázolásban. Oroszország a bal alsó sarokban volna… az oroszok önérzete vajon hol lenne? Akkor is ilyen óriásinak és erősnek érezné magát a mindenkori orosz vezetés, ha így nézne országára? No és a svédek? A térkép legalján élnének… Íme egy feje tetejére állított Föld:

Mercator-féle térkép a feje tetejére állítva, eredeti kép forrása: Wikipedia

Mercator-féle térkép a feje tetejére állítva (Az eredeti kép forrása: Wikipedia)

Ha egy ilyen megfordított térképre nézünk, kicsit jobban megértjük, manapság miért tartják pejoratívnak a „Távol-Kelet” vagy akár a „Dél-Amerika” fogalmakat. Mert annyi mindent nevezünk el úgy, hogy valami máshogy viszonyítjuk. Ez kicsit olyan, mint amikor a „Hol laksz?” kérdésre valaki azt feleli, „a külvárosban” vagy „a kertvárosban”. Mind a kettő ugyanazt a részét írja le a településnek, mégis a külvárosnak rossz szájíze van, hiszen kívül rekedt valamin, a kertváros pedig kifejezetten pozitív csengésű, mert a kertben lenni általában szeretünk.

És ha már így belemerültünk a viszonyokba, nézzünk rá a Gall-Peters világatlaszra!
Ugyanis az a világtérkép, amire iskolai tanulmányainkból emlékszünk, erősen torz. A sarkokhoz közeli területeket arányaiban sokkal nagyobbnak ábrázolja, mint az Egyenlítőhöz közelieket. Akadt több kutató, aki egymástól függetlenül munkálkodva új számítási módszereket használt a térképrajzoláshoz, mert egy olyan rajzot akart látni, amin egy adott távolság közel ugyanakkora a térkép minden részén, és mondjuk látszik rajta, hogy Afrika több, mint háromszor akkora, mint Európa. Az angol Gall és a német Peters nagyjából ugyanazt a modellt dolgozta ki, és nagyon sok brit iskolában ezt használják az elavultnak tekinthető Mercator atlasz helyett (ami egy valódi hengervetület, tehát hajózásra alkalmas, de a kép, amit ad, nem hasonlít a való világra – ez adja a megfordított világatlasz alapját is fentebb). Nem hittem a szememnek, amikor először láttam a Gall-Peters térképet.

450px-Gall–Peters_projection_SW

(A kép forrása: Wikipédia)

Nehéz is elsőre elhinni, hogy Afrika ennyire nagy. Pedig az. Teljesen más megvilágításba kerülnek tőle olyan tények, minthogy Afrika több országában jelenleg is polgárháború dúl, vagy hogy ezen a kontinensen él a legtöbb ember mélyszegénységben és a legtöbb HIV fertőzött. Engem megdöbbent ez a térkép.
A pólusok melletti területek hirtelen sokkal jelentéktelenebbek lesznek. Nemcsak a svédek, hanem az összes európai mellbe vágva érezheti magát. Például el lehet rajta filozofálni, mennyi esélye van (földrajzilag), hogy éppen Magyarországra (Európába) születtünk…

Mutasd meg ezt a térképet a párodnak, a gyerekeidnek, a legjobb barátaidnak! Magyarországon biztosan nem fog egyhamar bekerülni a köztudatba, mert jelenleg az elmélet „erősen vitatott” jelzővel szerepel az ELTE anyagában. Megnézegethetitek az egyes kontinensek, országok területi adatait, és eldönthetitek közösen, mekkora az akkora. Jó szórakozást hozzá!

http://krisznadasi.wix.com/krisznadasiwrites

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s